Nyomtatás
Találatok: 393

marx21.de, 2017.08. 25.

A Németországban naponta eladott napilapok 99,5 %-át az öt legnagyobb kiadóvállalat adja ki, mutatta ki Horst Röper "Újságpiac 2016" vizsgálata. A média-hatalom néhány milliárdos és milliomos kezében koncentrálódik. Hazugság-sajtó? Bizalomvesztés? Sajtószabadság? Az e körül zajló viták a tulajdoni viszonyokról szólnak.

Az igazi botrány az, hogy a 99,5 %-os arány egyáltalán nem tűnik botrányosnak, ugyanis annyira megszoktuk, hogy a médiumok világszerte milliárdos nagyságú nagyvállalatok tulajdonában vannak, és így más média-kultúrát el sem tudunk képzelni. Vagy mégis? Alább kevéssé ismert olyan témákat taglalunk, amik a "hazugság-sajtó", hamis hírek, sajtószabadság és újraosztás témakörében folyó vitákban szerepet játszanak.

Hazugság-sajtó?

Aki a "hazugság-sajtó"-ról polemizál, gyakran zsákutcába kerül. Újságírói eredményekről civakodik. Jó cikk vagy vacak tudósítás... Ez teljesen eltérít a rejtett problémáktól. Fontos a felszíntől elszakadni és ehelyett megkérdezni: mi az oka a "hazugság-sajtó" vádnak? Milyen kapcsolatban van ez a nagy média-vállalatok pénzhatalmával?

A német parlamenti választások idején az OXFAM fejlesztési segélyszervezet erősíti a szegénység-ellenes kampányát. Arról tudósítanak, hogy a világ népességének 1 %-a birtokolja a világ vagyonának a felét. Az "Osszuk újra a gazdagságot" szövetség is - amelyben mintegy 30 kezdeményezés vesz részt (pl. a Verdi, az ATTAC, a Munkásjólét) - ugyanebbe az irányba mozdul el. A részvevők vagyonadót és a milliomosok és milliárdosok örökösödési adójának megreformálását követelik. Helyes a felismerés, hogy itt a pénzhatalomról van szó. Azonban még fel kell tárnunk a vagyoni hatalom és a médiahatalom közötti összefüggéseket.

A német médiahatalom

A mi német sajtópiacunkat a szupergazdagok irányítják. A Springer, a Bauer, a Burda és a Bertelsmann milliárdosok. Majd milliomos-szinten megjelennek még a következők: Medien Union, Holtzbrinck-kiadó, Dieter von Holtzbrinck Medien, Funke, Münchner Merkur, M. DuMont Schauberg és a Spiegel-kiadó. Ők tizenketten lényegében a teljes médiapiacon osztoznak. Ha tehát egyre több ember nem bízik a tömegmédiumokban, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy kik is a média urai? És mi tartozik még ezen kívül hozzájuk?

Az újságírók a rendszer túszai. Nem tudósíthatnak a sajtóban saját maguk érzékelte problémákról. A helyzetüket pozitívnak mutatják, de egész más képet kapunk, ha munka-körülményeiket vesszük szemügyre. A baj már a félrevezető "kiadó" megjelöléssel kezdődik, ugyanis a térséget a konglomerátumok uralják. Ezek olyan nagyvállalatok, amelyek világszerte olyan különféle árukkal és szolgáltatásokkal kereskednek, amiknek az újságíráshoz semmi közük. A valójában meglévő kiadói és más média-szervezeteik csak a nagyvállalatok célorientáltan létrehozott részei. Ma a nagy vállalat-csoportok mindennél jobban irányítják a tömegmédiát. Alig akad független, saját célú zsurnalizmusra alakult kiadó. Meddig lehet ilyesmit tűrni egy demokráciában?

Az újságírók mindennapjai

Nem segít, ha "több független kis kiadót követelünk". Ehelyett több, nagy független kiadóra van szükség! Csak a nagy, független, saját célú újságírásra létrehozott kiadóknak lenne lehetőségük arra, hogy a multikkal szembeszálljanak. Ma az újságírók mindennapjai ettől fényévekre vannak. Alig van a nagyvállalatokon kívül újságírói munkahely. Az ezredforduló óta az újságírókat tömegesen bocsátották el, szervezték ki tevékenységüket, illetve sodorták őket az útszélre. A marketing határozza meg a tartalmat, a pénzügyi kontrollerek uralkodnak. Mindent a profitmaximalizálásnak vetnek alá. A kiadókon belül e célra használják fel az újságírókat. Feladatuk, hogy az összefüggésekre ne mutassanak rá. Olyan tartalmakra van szükség, amelyek csak akkor kritikusak, ha a hatalmi viszonyokat nem kérdőjelezik meg. Itt bukkan fel gyámoltalanul a "hazugság-sajtó" polémiája.

A média-tudomány a sajtó bizalmi válságát úgy írja le, hogy - Niklas Luhmann 1985-ös megfogalmazásával - a tömegmédia szerepe minden olyan kultúra kötelező értelmezési látóhatárának létrehozása és biztosítása, amit "igaznak és valóságosnak" tartunk. A valóságot önmagában, objektíven azonban nem lehet megközelíteni. A valóság az emberi tevékenység eredménye. A médiumok nagyfokú válogatással konstruálják meg a "valóságot", vagyis kiválasztják, mi is legyen a valóság.

Iszlám, menekültek, terrorizmus és szélsőségesség

Hogy hogyan is zajlik ez a szelekció, jó példát mutat erre Marco Bülow, az SPD politikusának egy iménti tanulmánya. Bemutatta, milyen "egyoldalú és torz" az ARD és a ZDF tévéadók beszélgetős műsorainak témaválasztása. Az elmúlt másfél év 204 adása közül minden második az iszlámmal, a menekültekkel, a terrorizmussal és a szélsőségességgel foglalkozott. A szegénység csak minden hatodik alkalommal került szóba, a klímaváltozás pedig egyszer sem. Amit mi nyilvános vitáknak hívunk, az csupán szimulációnak tekinthető. Ameddig a sajtó az idők idegszálaira mutat rá, addig minden rendben van. Amint azonban a valóságot egészen másként érzékeljük, mint amit ábrázolnak, felébred a gyanú, hogy "hazudnak". Így volt ez a görög adósságválságról vagy az ukrajnai háborúról szóló hírek esetében is.

Ha azonban megnézzük, milyen feltételek mellett rakják össze a tömegtájékoztató médiumok a "valóságot", akkor rögtön e médiumok struktúráját kell tekintenünk. Mint vegyes nagyvállalatok struktúrája, érdekkonfliktusokat programoznak be. Annak érdekében, hogy határtalanul megnőtt üzleteiket segítsék, az újságírókat az eladást ösztönző napszámosokká teszik, akik sokféle formában közölnek "lopakodó hirdetéseket". Ezek jó része tudatukon kívül történik, mert egyáltalán nem tapasztalják, hogy munkaadóik miben is érdekeltek.

Belső lobbizás

A lobbizások eddigi vizsgálatai idejétmúlt modellt mutatnak be, amelyekben külső cégek kísérelnek meg befolyást gyakorolni. Abból indulnak ki, hogy a csábító a külső környezethez tartozik. Ezek például hirdetési bojkottal fenyegetnek, vagy szerkesztőket vesztegetnek meg. Ez a modell nem veszi tudomásul, hogy a cégek egyre nagyobb része a nagyvállalati csoport része. Ezek nem tartoznak a külső környezethez, hanem a nagyvállalat részei. E minőségben járnak el a kollégákkal, s a nyomást belülről gyakorolják.

A politika nem rendelkezik a médiumok piaci részesedésének statisztikájával. Ezt 1996-ban Németországban megszüntették. Pont akkor, amikor a média legnagyobb átalakulása megkezdődött. Nincs központi média-felügyelet sem. E feladat Németországban kb. 18 hatóságra oszlik, plusz a tartományokra. Mintha a médiát a határai előtt állítanák meg. A "sajtó-statisztikák" is félrevezetőek, nem mutatják be egy nagyvállalat minden médiájának a hatalmát. A koncentrációt rendszerszerűen alulbecslik, nem veszik figyelembe a publikálások összefonódását, sem a sajtótermékek nyomásánál és terjesztésénél meglévő nyomást.

A törvényi keretek egyre inkább elmosódnak, a kartellezési törvény csak a gazdasági hatalomra irányul. A nemzetközi versenyképesség a globális játékosoknak ad előnyt, nem pedig a hazai versenynek.

Sajtószabadságnak nevezik

A vállalatokra vonatkozó német alaptörvény elcsüggesztő, ugyanis a 180. § akadályozza a belső sajtószabadságot. A kiadókat csak a politikai irányzatok határozzák meg. A "sajtószabadság" megsértését folyvást az olyan sérelmeken kérik számon, mint amire Törökország ad példát. Mivel nálunk, Németországban az állam beavatkozása alig kerül szóba, úgy látszik, mintha itt nem lenne probléma. De ez tévedés. Csak a tulajdonosoknak van sajtószabadsága, ami nem érvényes a 20 ezer főt elérő újságíró-gárdára.

És a felpezsdülő tartalom-marketing is gyötri a sajtó szavahihetőségét: az újságírás és az ál-újságírás egyre kevésbé megkülönböztethető. A boltban az almáinkon van megjelölés a bio-eljárásra, de nem létezik annak meghatározása, mi különbözteti meg az újságírást a PR-től? Ennek is meg kellene változnia, főképpen, mert a nagyvállalatok maguk is nagy tartalom-marketinges ügynökségeket működtetnek.

A nagy vállalatcsoportok médiahatalmával szemben ellen-közvéleményre van szükség: baloldali pártok, szervezetek, kiadók, szakszervezetek és társadalmi mozgalmak játszhatnak ebben központi szerepet. Hogy ez sikeres lehet, azt a közelmúltban tapasztalt TTIP-ellenes mozgalom mutatta meg, ami a nagyvállalati médiumok mellőzése ellenére félmillió embert vitt az utcára. Ugyanilyen fontos a nagyvállalati média tulajdoni és hatalmi viszonyainak tekintetbe vétele, és így a "hazugság-sajtó" és a "bizalomvesztés" vitáiban baloldali perspektívát lehetne megjeleníteni.

Fordította: Kleinheincz Ferenc