Die Welt, 2017. 08. 07.

Az oszmán szultánok az iszlám világ politikai urai, és kalifaként vallási vezetői is voltak. A török elnök Recep Tayyip Erdogan ezt akarja visszahozni - és ennek elérésére már intézkedéseket is tett.

A török elnök nem kicsinyeskedik. "A jelenlegi határokat nem önkéntesen fogadtuk el" - jelentette ki egy múlt évi beszédében, s ezzel a mai Törökország határait rögzítő 1923-as lausanne-i egyezményt bírálta. Ezek a határok már messze nem azt a nagyságot határozták meg, amit addig az Oszmán birodalom elfoglalt. Az állami médiában időről-időre a régi birodalmat ábrázoló térképek jelennek meg. Tegnap csak gondolati játék volt, hogy Törökország visszakapja az Oszmán Birodalom nagyságát, de ez ma már látható politika.

Az oszmánok harcosokként és nem ájtatosokként emelkedtek ki a világtörténelemben. A vallásnak a szultán hatalmi törekvéseit kellett megszilárdítania. Erejük csúcsán, a 16. században kezdtek a szultánok a kalifa címére igényt tartani. Mohamed próféta örököseként a kalifa az iszlám világ vallási-politikai vezetője. Ez a modern Törökország megalapítójának, Mustafa Kemal Atatürknek az idejéig tartott, aki a kalifátust 1924-ben megszüntette.

Államfőként legbefolyásosabb utódja most Recep Tayyip Erdogan, akinek a politikáját sok elemző annak kísérleteként írja le, hogy vissza akar fordulni az oszmán tradíciókhoz, és annak egykori világhatalmi szerepéhez. A belpolitikában Erdogan már csaknem elérte a célt, ugyanis egy rászabott "végrehajtói elnöki rendszert" hoz létre - amit akár szultánátusnak is lehetne mondani. A külpolitikában az uralma alatt az első világháború óta először sikerült aktívnak lennie a Közel-Keleten, világos hatalompolitikai ambíciókkal és tekintélyes zavarpotenciállal. Tényleges regionális központ, még kevésbé világhatalom nem vált az országból, ahhoz túl kiszámíthatatlan és rövidtávú politikát folytat. Gazdasági súlya pedig túl csekély.

Ami a vallási vezető szerepet illeti, ebben is keveset ért el eddig Erdogan. A szunnita muszlimok továbbra is a szellemi autoritást Kairóban, Mekkában és Jeruzsálemben keresik, nem pedig Isztambulban. Emögött mindenekelőtt az áll, hogy Atatürk valláspolitikai reformjait Erdogan a mai napig nem támadta meg. Most azonban új eszközt kíván bevetni, hogy Törökországot ismét az iszlám világítótornyává tegye.

Atatürk alapproblémája a politikai hatalmi törekvés volt, amit az iszlám tanítás és a joggyakorlat fejezett ki. A kalifa vallási értelemben Mohamed utódja volt, politikailag azonban államfő. A saria jogrendszer nem tesz különbséget a vallási és az állami jog között. Atatürk az iszlámot a modernizáció kerékkötőjének is tekintette, ezért is kellett a vallást és a klérust szétválasztania. Ugyanakkor a lakosság mély vallásosságán nem lehetett sok mindent megváltoztatni. Megoldása a vallás államosítása volt. Minden mecset, minden imám az állam alá rendelődött. Azóta a pénteki prédikáció tartalmát a Diyanet, azaz az Ankarában székelő vallási igazgatóság központilag határozza meg.

Azokkal a mecsetekkel, amikben a világi állam prédikál - ahogyan azt a mindenkori kormány teszi - , Törökország elveszítette vallási autoritási szerepét az iszlám világ szemében. Erdogan újra-iszlamizáló politikája azonban azt a kívánságát fejezi ki, hogy a politika és a vallás közötti egyensúlyt ismét áthelyezze. 2010 óta megkísérelte, hogy az iszlám világ szószólójának tekintsék, és ebben jelentős sikert ért el. Ennek eszköze - néhány ájtatos frázis mellett, az addig stratégiai partnerként szereplő Izraellel szembeni konfrontáció volt. Ez valóban személyes szavahihetőséget hozott számára az arabok között. De ez nem oldotta meg azt a problémát, hogy Törökország teológiailag több tekintélyre tegyen szert az iszlám világban.

A vallási izgalom állapotában - így a 2005-ös és 2006-os Mohamed-karikatúrák körüli válságban - fatvák, azaz iszlám jogtudósok lelki-jogi iránymutatásai születtek a világ minden sarkából, és a híveket ez felkavarta. Isztambulból azonban nem jött semmi. Egyrészt azért, mert ezt ott politikailag így döntötték el, és ott az imámok állami hivatalnokok, másrészt azért is, mert a fatva hatását annak a vallási személyiségnek a tekintélye és hitelessége igazolja, aki a fatvát kimondja. Ilyen vallási személy azonban nincsen Törökországban, legalábbis az iszlám világ szemében.

Erdogan a vallást a politika eszközének ismerte el, de megérti, hogy ez az eszköz az ő kezében életlen, mert nem áll mögötte a török teológia jelentős felértékelő ereje. Most azonban ezt a problémát is nyilvánvalóan meg akarja oldani. A muftik kompetenciáját ki akarja terjeszteni, s mostantól jogot kapnak, hogy hivatalosan eskessenek. Eddig - hasonlóan más nyugati országhoz - ebben a világi állami hivatalok voltak illetékesek. Az új szabály az első finom eltolódás lenne az államtól a vallási jog felé.

Léteznek tervek egy nagy "nemzetközi" iszlám egyetem megalapítására. Erdogan úgy nyilatkozott, hogy itt az "igazi iszlámot" tanítanák, és nem csak törökül, hanem arabul és angolul. Ezen a módon kellene Isztambulnak teológiai kisugárzó erőt kapnia világszerte. Egy ilyen főiskola, ha csak megközelíti is pl. a régóta tiszteletnek örvendő kairói Al-Ahzar Egyetem hitelességét, Törökország számára kincset érő politikai befolyásolási eszköz lehetne. A muszlim tudósok kijelentései onnan hatással bírhatnának az egész muszlim világra. Az ott tanult imámok a világ minden országában prédikálhatnának, és Törökország "szelíd hatalmát" erősíthetnék. Erdogan számára egy ilyen egyetem vezetőjeként a Diyanet jelenlegi főnöke, Mehmet Görmez jöhet szóba. Az elnök megemlítette, hogy kész arra, hogy ilyen feladattal bízza meg, ha Görmez ezt akarná. Görmez pedig azt mondta, hogy minden imám főnökeként jelenlegi megbízatása után számára csak a vallástudományi feladat jöhet szóba.

Sok minden utal arra, hogy Erdogan Törökország teológiai súlyát növelni kívánja az iszlám világban. Nem feltétlenül a kalifátus visszahozásával, de vissza kívánja állítani Törökország vallási tekintélyét, amit egykor a kalifa testesített meg. Csak egy probléma van. Törökország vallási-politikai vezető szerepével szemben történelmileg mindig is nagy volt az ellenállás az arab térségben, mivel az oszmánok hosszú ideig az arab világ gyarmatosítói voltak. Szaúd-Arábia nem fog lemondani vallási és politikai befolyásáról a régióban - végül is ebben az országban van Mekka.

De félnek is Törökországtól. Egyetlen gazdag iszlámnak nevezhető arab kormányt sem a nép választott. Egy olyan Törökország, ami hatékonyan tudna befolyással bírni az arab világra, olyan Törökország lenne, ami az arab kormányokat képes lenne megdönteni a több vallási befolyás reményében. Ebben az értelemben nézi rossz szemmel a többi arab ország az új török támaszpontot Katarban, ebben a gazdag, kicsiny, de külpolitikailag mégis aktív, túlzottan ambiciózus, rendbontó emirátusban.

Fordította: Kleinheincz Ferenc

Add comment


Security code
Refresh