marx21.de

Kifordult a világ medriből, de miért is? Az összeesküvés-elméletek magyarázatul szolgálnak, de az uralkodó viszonyok hatékony kritikáját ellehetetlenítik. A szerző alább a népszerű jelenség marxista elemzését adja.

Az összeesküvés-elméletek léte korunk általános jelensége. Gyakran rasszista és antiszemita áthallásai miatt különösen a (szélső) jobboldalon terjedtek el. De más politikai táborokban is elterjedtek az olyan elméletek, amik - gyakran joggal - azon a gyanún alapulnak, hogy a világban nincs minden rendben, és a nyilvánosságot becsapják a hatalmi körök machinációival.

Az összeesküvés-elméletek problémái

Ám van két lényeges probléma az összeesküvés-elméletekkel. Egyrészt elterelik a figyelmet a problémák valós okairól, s az emberek elégedetlenségét hamis célokra irányítják. Ezt most a muszlim világ-összeesküvés széles körben elterjedt "elméletein" figyelhetjük meg. Hogy az "iszlám" világuralomra tör, valamint Európában és Amerikában kalifátusokat akarna létrehozni, a 19. szd. végén feltűnt "zsidó világ-összeesküvés" feltételezéseivel mutat rokonságot.

Másrészt az összeesküvés-elméletek a kapitalizmus alatt sínylődő emberek kezébe nem adnak sem eszközt, sem stratégiát arra, hogyan is változtassák meg a világot. Az egyetlen felkínált stratégia legtöbbször abban áll, hogy a bűnüldöző hatóságok figyelmét felhívja a visszás jelenségekre - vagy hogy önbíráskodást gyakoroljanak a feltételezett összeesküvőkkel szemben.

Az összeesküvés-elméletek melletti védőbeszéd

Ezen problémák ellenére, tekintsük át röviden az összeesküvés-elméletek mellett szóló érveket. Ha a nácik megnyerték volna a 2. világháborút, akkor Marinus van der Lubbe1 halálos ítélete ma azon alapulna, hogy a Reichstagot nem egyedül gyújtotta fel. Néhány újságíró szívós vizsgálódása (valamint részben a szélsőjobboldali NSU elleni vizsgálat illetékes bizottságai által lefolytatott vizsgálatok) nélkül így mindenféle olyan rosszindulatú vádaskodás nyerne teret, amivel azt mondanák, hogy a türingiai alkotmányvédelem elsősorban nem az alkotmányt védi és nem harcol a politikai erőszak ellen.

A Watergate-botránytól a nyugdíjbiztosításig

A legutóbbi időkig senki sem adott hitelt a "Washington Post" két újságírójának, Bob Woodward-nak és Carl Bernstein-nek, akik a Watergate-botrányt nyilvánosságra hozták. És ha a svájci titkosszolgálat nem hozta volna nyilvánosságra a vonatkozó aktákat, akkor ma sem tudnánk, hogy a CDU sötét pénztárai olyan vagyonon alapulnak, amit a Harmadik Birodalom funkcionáriusai Liechtensteinbe és Svájcba mentettek át, hogy aztán azokat az Egyesült Államok katonai adminisztrációjának tudtával a nyugati megszállt zónákban kapitalizmus-barát pártok alapítására használjanak fel. És az ázsiai "tigrisállamok" 1990-es évek végén bekövetkezett pénzügyi válsága után nem kisebb személyiség, mint a Világbank fő közgazdásza, Joseph Stiglitz azzal az indokkal mondott le hivataláról, hogy kétségessé vált számára, hogy a globális pénzügyi szervezetek mentő-intézkedései valójában az érintett országokat hivatottak-e segíteni, avagy nem inkább az OECD-országok bankházait segítik.

Egy brit vizsgálóbizottság és az akkori amerikai külügyminiszter, Colin Powell megerősítette, hogy a 2001. szeptember 11-e után megkezdett iraki háború valójában nem a világbékét, a demokráciát és az iraki nép jólétét szolgálta. És ha akkor abba senki nem is halt bele, a németországi ún. Riester-nyugdíjbiztosítási rendszer2 bevezetése szintén alapjában véve összeesküvésként jellemezhető. Gregor Gysi, a német Bal-párt (Die Linke) alapítója, úgy érvelt, hogy a kormány támogatása jogi értelemben befektetési csalásnak minősül. A német parlament, a biztosítók és a médiák évekig szemet hunytak efelett.

Egy meglehetősen banális felismerés

De az összeesküvés-elméletek egy marxista szempontból meglehetősen banális felismerést táplálnak: a dolgok nem olyanok, amilyeneknek látszanak. A kormányok és a hivatalok nem a közjó érdekében cselekszenek. A nyilvánosságnak nem mondanak igazat. És ha sok pénzről és hatalomról van szó, akkor túlteszik magukat törvényen-alkotmányon. Sajnos a legtöbb összeesküvés-elmélet csupán egy kis részletre koncentrál, vagy egy (paranoiás) világképet formál, ami csupa ilyen kicsiny részletből áll.

Ha ezeket a kicsiny részaspektusokat - amelyek valamely hatóság vagy egy másik vállalat vélt hibás működéseit jelentik - összerakjuk és általánosítjuk, akkor eléggé kijózanító kép áll össze! A pékségek elsősorban nem azért vannak, hogy kenyeret adjanak az embereknek, a hadseregek elsősorban nem a lakosság védelmét szolgálják, a gyógyszergyárak üzleti célja nem a gyógykészítmények gyártása és elosztása. A kapitalista gazdaságban az előállított használati értékek alárendelt szerepet játszanak. Elsősorban a tőkehozamok növeléséről van szó, és az állam és szervezetei ezeket a gazdasági, tulajdoni és társadalmi rendszereket védelmezik és tartják fenn.

Bizonyos értelemben az összeesküvések a globális kapitalizmus mindennapjaihoz tartoznak. Mindig történnek valahol többé-kevésbé titkos találkozások, ahol vállalati, politikai vagy katonai stratégiákat tárgyalnak meg, amelyek megvalósításakor emberek szenvedésével, sőt halálával, valamint törvények és szerződések megszegésével is számolnak. Minden, ami társadalmi világunkban történik, érdekvezérelt. De ez a piac és a nemzetközi politika anarchiájában történik: érdekek és érdekcsoportok egymással ütköznek, és legtöbbször minden részvevőnek - Marx szavaival: minden "szemben álló testvérnek" - a végén el kell ismernie, hogy nem érte el valamennyi célját.

Cui bono? Kinek használ?

Az összeesküvés-elméletek rosszul használják Lenin jogos kérdését, a "Cui bono?", azaz kinek is használ kérdést, mivel olyan végállapotot tekintenek, majd abból olyan következtetéseket vonnak le, amit azok idéztek elő, akiknek ez leginkább érdekükben állt. De következetes alkalmazással e logika sok esetben abszurd következményekhez vezet. Például időnként azt feltételezik, hogy az uralkodó osztályok azért idéznek elő gazdasági válságot, hogy a szociális megszorításokat bevezethessék és a munkásosztályt megbüntethessék.

A kapitalizmus válságban lévő osztálytársadalom

A világ válságát marxista megközelítéssel jobban lehet megérteni. A kapitalizmus válságban lévő osztálytársadalom. A túltermelés és a csökkenő profitráta újabb és újabb válságokat idéz elő, a gazdaság és az állam urai pedig mindig megpróbálják ezeket a válságokat egymással kijátszani és a lakosság többségének kontójára legyőzni. Lenin egy válság idején tette fel a kérdését, hogy kinek melyik állítás, melyik cselekedet használ - és ezt a kérdést jogos és hasznos is feltenni. Azok a magyarázatok, amik nem figyelnek társadalmi rendszerünk zűrzavarára és osztály-jellemzőire, miközben mindent összeesküvésekre vezetnek vissza, elhibázzák a lényeget és ezzel az uralkodó viszonyok hatékony kritikáját lehetetlenítik el. Egyrészt strukturálisan megvédik a polgári társadalmi rendszer elemeit a kritikától: minden állítólag rendben lenne, ha az összeesküvőket kivonnák a forgalomból. Ők a zavaró tényezők egy olyan világban, ami egyébként súrlódásmentesen működhetne. Az összeesküvők személyesítik meg e világ rendetlenségeit. Az az elképzelés, hogy a hatalom hátsó szobáiban vannak a bábok mozgatói - hívják őket illuminátusoknak, Sion bölcseinek avagy Momo szivarozó embereinek3 -, akik a világ sorsát irányítják, néhány ember számára megnyugtatóbbnak látszik, mint annak belátása, hogy a globális kapitalizmus rendszerét senki sem tudja ellenőrizni.

A világot demokratizálni kellene

A legtöbb összeesküvés-elmélet jogos kérdéseket vet fel. Néhányuk kézenfekvő magyarázatot is ad. Sok azonban világidegen, gyakran rasszista agyrémek egyvelege. De egyik sem képes a világot valójában megmagyarázni. Az összeesküvés-elméletek terjesztőinek legrosszabb agyrémei sem képesek felfogni a globális mindennapokat, a mindennapi, teljesen legális nyomort és erőszakot, azt az elnyomást, amiben emberek milliárdjai élnek. A valóságos probléma nem az, hogy néhány titkos összeesküvő illegálisan hatalomra kerül és meggazdagszik, hanem az, hogy egy piciny kisebbség legálisan saját tulajdonaként kezeli a világot. Aki az összeesküvéseknek véget akar vetni, annak a világot kellene demokratizálnia. A marxista hagyomány ehhez hozzáteszi: ki kell vívni a szocializmust.

Fordította: Kleinheincz Ferenc

1 Marinus van der Lubbe holland kommunista, az eredeti ítélet és a történészek többsége szerint a Reichstag felgyújtója. Szegény családból származott, és tettével a munkásoknak akart bátorítást adni egy forradalomra, valójában azonban csak a nemzetiszocialistákat támogatta ezzel. A gyújtogatásért perbe fogták, majd halálra ítélték és lefejezték. Ítéletét egy német bíróság 1967-ben nyolcéves börtönre változtatta. 2008-ban a nemzetiszocializmus idején hozott igazságtalan ítéletek hatályvesztéséről szóló 1998-as törvényre hivatkozva a német főügyészség semmisnek mondta ki az eredeti ítéletet.

2 Németországban bevezetett privát nyugdíjbiztosítási rendszer, amit az állam támogatott és jelentős kedvezményeket élvezett.

3 Utalás Michael Ende Momo regényének diabolikus időrabló figuráira.

Add comment


Security code
Refresh