Hírek

kprf.ru, 2017. szept. 24.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság cselekedeteit az ország nemzeti érdekei védelmének szükségessége diktálja, ezért Phenjan nem értékelhető agresszornak, jelentette ki a RIA „Novoszti”-nak Dmitrij Novikov, a KPRF KB elnökhelyettese, az Állami Duma külügyi bizottságának első elnökhelyettese.

Socialist Review, 2017 szeptember

north korea missile lg
Egy észak-koreai rakéta

Észak-Korea legutóbbi ballisztikus rakéta-kísérletére válaszul Ronald Trump amerikai elnök „tűzzel és haraggal” fenyegetett. Azonban nem valószínű, hogy a koreai félszigeten növekvő feszültség azonnali háborúhoz vezetne, de a régió instabilitását mindenképpen növeli, aminek hátterében az imperialista hatalmak növekvő rivalizálása és civódása áll.

Truthout, 2017. 09. 11.

2017 0911911
A World Trade Center-ből érkezik a füst, miután 2001. szeptember 11-én New York-ban két eltérített utasszállító repülőgép ütközött. (Fotó: Robert Giroux / Getty Images)

Ma 16 éve a 2001. szept. 11.-i USA-beli eseményeknek. Közel 3000 ember halt meg a támadásokban, és több mint 6000 sérült meg a látványos erőszak következtében New Yorkban, Pennsylvaniában és Washington, DC-ben.

Die Welt, 2017. 08. 07.

Az oszmán szultánok az iszlám világ politikai urai, és kalifaként vallási vezetői is voltak. A török elnök Recep Tayyip Erdogan ezt akarja visszahozni - és ennek elérésére már intézkedéseket is tett.

A török elnök nem kicsinyeskedik. "A jelenlegi határokat nem önkéntesen fogadtuk el" - jelentette ki egy múlt évi beszédében, s ezzel a mai Törökország határait rögzítő 1923-as lausanne-i egyezményt bírálta. Ezek a határok már messze nem azt a nagyságot határozták meg, amit addig az Oszmán birodalom elfoglalt. Az állami médiában időről-időre a régi birodalmat ábrázoló térképek jelennek meg. Tegnap csak gondolati játék volt, hogy Törökország visszakapja az Oszmán Birodalom nagyságát, de ez ma már látható politika.

Megjelent az Antiimperialistische Koordination (AIK) független, nemzetközi szervezet Antiimperlistisches Lager internetes kiadványának 2017. augusztus 4-i számában

Miért támogatjuk Maduro kormányát ebben a történelmi pillanatban - és miért csupán kevés reménnyel - a jobboldali ellenzékkel szemben?

  1. Valamennyi nemzetközileg elismert szabály szerint a venezuelai választók több mint 40 %-a új alkotmányozó nemzetgyűlést választott, ami a választást megfigyelő nemzetközi bizottság szerint is megerősítést nyert. Ennek a nemzetgyűlésnek az elkövetkező hetekben kell összeülnie, hogy az alkotmány reformját megvitassa és elfogadja. A nemzetközi sajtó legtöbb magyarázatával szemben ez a nemzetgyűlés nem helyettesítheti a parlamentet.