Európa illiberális establishmentje


ATHÉN – Március 25-én Európa vezetői összegyűltek az “Európai project” szülőhelyén, hogy megünnepeljék a Római Szerződés 60. évfordulóját. De pontosan mit is ünnepeltek ?
Talán Európa szétesésében lelik kedvüket, amelyet újabban “többsebességesnek” vagy “változó geometriájúnak ” neveznek ? Vagy azért voltak ott, hogy a megtapsolják a szokásos megközelítést minden válság idején – egy olyan megközelítést, amely a xenofób nacionalizmus lángjait táplálja az egész Európai Unióban ?


Még az elfogult eurofilek is elismerik, hogy a római gyűlés inkább emlékeztetett egy felébredésre, mint egy partira. Néhány nappal később Theresa May brit miniszterelnök elküldte levelét az EU-nak, amely formálisan elindítja az Egyesült Királyság lassú, de megfordíthatatlan kilépését.
A liberális establishment Londonban és mindenütt a kontinensen megdöbbent attól, hogy a populizmus szétszakítja Európát. Mint a Bourbonok, semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Egyszer sem voltak képesek önkritikus megnyilvánulásra, és most sokkolja őket a legitimációs hiány és az az establishment ellenes szenvedély, ami fenyegeti a status quo–t és ennek következtében a hatalmukat.
Még 2015-ben gyakran figyelmeztettem Görögország hitelezőit – a nemzetközi liberális establishment krémjének krémjét (a Nemzetközi Valutaalapot, az Európai Bizottságot, az Európai Központi Bankot, német és francia funkcionáriusokat, és így tovább) – hogy új kormányunk fojtogatása már a bölcsőben nem áll érdekükben. Ha kioltják a demokratikus, Európa-barát, progresszív kihívást az állandó adósrabszolgasággal szemben, mondtam nekik, a mélyülő válság a xenofób, illiberális, Európa-ellenes hullámot fog elindítani, nemcsak Görögországban, de az egész földrészen.
Mint a vakmerő óriások, nem figyeltek a jelekre. Görögország rövid lázadását az állandó depresszióval szemben durván elnyomták 2015 nyarán. Ez egy modern puccs volt: az EU intézményei nem tankokat, hanem bankokat használtak. Eltérően attól a puccstól, amely 1967-ben megdöntötte a demokráciát Görögországban, és Csehszlovákiában a prágai tavaszt elnyomó beavatkozástól egy évvel később, a hódítók öltönyt viseltek és ásványvizet ittak.
Ezeknek az eseményeknek a hivatalos változata az volt, hogy az EU-nak be kellett avatkoznia, hogy erővel vezessen vissza egy önfejű népet a becsületes költségvetés és a szerkezeti reform útjára. Valójában a puccs irányítóinak fő célja az volt, hogy ne kelljen beismerniük, hogy mit csináltak 2010 óta: kitolták az általános bankcsődöt a jövőbe, azzal, hogy Görögországgal elfogadtatták az új, az európai adófizetőkkel finanszíroztatott hitelt, melynek feltételei egyre nagyobb megszorítások voltak, amelyek csak tovább csökkentették a görög nemzeti jövedelmet.
Az egyedüli út, hogy ezt 2015-ben és utána is folytassák, azonban az volt, hogy Görögországot még mélyebbre nyomják a fizetésképtelenségbe. És ehhez a görög tavasz szétzúzására volt szükség.
Érdekes módon, az az alárendelődési dokumentum, amelyet Görögország miniszterelnökére kényszerítettek, és jóváhagyattak a parlamenttel, úgy lett megfogalmazva, mintha azt a görög hatóságok kérték volna. Ahogy 1968-ban Csehszlovákia vezetőit kényszerítette a Kreml, hogy aláírjanak egy levelet, melyben kérték a Varsói Szerződést, hogy szállja meg országukat, az áldozattól azt várták el, hogy azt színlelje, mintha ő maga kérte volna a megbüntetését. Görögország kollektíven tapasztalhatta meg, ahogyan Britannia szegényeit kezelik, hogy fogadják el, amikor segítségért folyamodnak a munkaügyi központokban, ahol vállalniuk kell a felelősséget a saját megszégyenítésükért, megerősítve azokat a leereszkedő közhelyeket, mint: “Egyedül én vagyok felelős a helyzetemért.”
Ez a büntető hozzáállás ez európai establishment részéről az önkontroll teljes elvesztésével járt részükről. Mint Görögország pénzügyminisztere, 2015 elején megtudtam, hogy egyes állami közintézményeknél (így a Görög Pénzügyi Stabilitási Intézetnél, Hellenic Financial Stability Facility [HFSF]) az elnökök, vezérigazgatók és igazgatósági tagok elképesztően magas fizetéseket kapnak. Azért, hogy takarékoskodjak, továbbá méltányossági okokból, bejelentettem, hogy 40 %-kal csökkentem a fizetésüket, annak tükrében, hogy egész Görögországban átlagosan ennyivel csökkentek a bérek a válság 2010-es kitörése óta.
Az EU, amely általában szívesen zsugorította minisztériumomban a béreket, valamint a nyugdíjakat is, nem örült ennek a döntésnek. Az Európai Bizottság azt követelte, hogy csináljam ezt vissza: ezek a fizetések az EU bürokratái által kiválasztott funkcionáriusoknak jártak – olyan embereknek, akiket ők a sajátjuknak tartottak. Miután az EU arra kényszerítette a kormányunkat, hogy alávesse magát döntéseinek, lemondásomat követően, ezeket a fizetéseket 71 %-kal megemelték – a vezérigazgatók éves fizetése elérte a 220 ezer eurót (235 ezer dollárt). Ugyanebben a hónapban azoknak a nyugdíjasoknak a nyugdíját, akik havonta 300 eurót kaptak, 100 euróval csökkentették.
Valamikor a liberális projekt meghatározó eleme az volt, John Kennedy szavaival (https://www.jfklibrary.org/Research/Research-Aids/Ready-Reference/JFK-Quotations/Inaugural-Address.aspx) élve, hogy készek legyenek “megfizetni bármilyen árat, viselni bármilyen terhet, vállalni bármilyen nehézséget, támogatni bármely barátot, szembeszállni bármely ellenféllel, hogy biztosítsák a túlélést és a szabadság sikerét.” Még olyan neoliberálisok is, mint Ronald Reagan vagy Margaret Thatcher, arra törekedtek, hogy megnyerjék a szíveket és lelkeket, hogy meggyőzzék a munkásosztályt, hogy az adócsökkentések és a dereguláció az ő érdekükben történik.
Sajnos, Európa gazdasági válságát követően nem a liberalizmus, sőt, nem is a neoliberalizmus lett úrrá establishmentünkön, láthatólag anélkül, hogy bárki észrevenné. Európának most egy erősen illiberális establishmentje van, amely meg sem próbálja meggyőzni a lakosságot.
Görögország volt a kezdet. a görög tavasz elnyomása 2015-ben oda vezetett, hogy a baloldali Podemos párt elveszítette a lendületét Spanyolországban; nem kétséges, hogy sok lehetséges szavazójuk félt egy hasonló sorstól, mint a mienk. És, észlelvén, hogy az EU érzéketlen a demokrácia iránt Görögországban, Spanyolországban és másutt, a brit Munkáspárt sok támogatója elment a Brexitre szavazni, amely azután lendületet adott Donald Trumpnak, akinek az Egyesült Államokban elért győzelme dagasztja a xenofób nacionalisták vitorláit szerte Európában és a világban.
Most, hogy az úgynevezett liberális establishment érzékeli a nacionalista, bigott visszacsapást, amelyet saját illiberalizmusa hozott létre, egy kicsit a közmondásos apagyilkosra hasonlít, aki arra hivatkozva kéri a bíróság jóindulatát, hogy ő most árva. Itt az ideje megmondani Európa elitjeinek, hogy csak magukat hibáztathatják. És itt az idő a haladó erők számára, hogy egyesítsék erőiket és követeljék vissza az európai demokráciát egy olyan establishmenttől, amely utat tévesztett, és veszélybe sodorta Európa egységét.


Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/europe-illiberal-establishment-by-yanis-varoufakis-2017-04#comments

 

Add comment


Security code
Refresh