Szilikonvölgyi rablólovagjaink


A mai tech-oligarchák rosszabbak, mint a rablólovagok voltak
Igen, Jay Gould (https://en.wikipedia.org/wiki/Jay_Gould) rossz fiú volt. De legalább segített megteremteni a társadalmi jólétet. Nem úgy, mint a mi szilikonvölgyi nagyuraink. Akik még zsebre vágják a politikusainkat is.

Írta: Joel Kotkin
08.11.16 7:00 AM ET

Egy évtizeddel ezelőtt ezek a srácok – többségükben srácok – népi hősök voltak, és sokak számára azok is maradtak. Ők képviseltek mindent, ami a hagyományos üzleti életben, a Wall Streettől és Hollywoodtól az autóiparig, a biztos profitok és az arany ejtőernyők utáni hajszában nem volt menő – merész, kockázatvállaló népek, amelyek azt keresik, hogyan lehetne a világot még jobbá tenni.
Most San Franciscótól Washingtonig és Brüsszelig a tech oligarchák valamivel kevésbé vonzók: félelmetes fenyegetést jelentenek, amelynek az a célja, hogy ellenőrizze a jövő politikáját, médiáját és kereskedelmét, úgy látszik, hogy határok nélkül. Az Amazon, Google, Facebook, Netflix és az Uber sokféle módon javíthatják életünket, de egyúttal tönkreteszik a régi iparágakat – az az ezekben foglalkoztatott emberek ezreinek életét. És mivel a tech boom tovább terjed, ezek az egyének és társaságok összegyűjtik a gazdasági forrásokat is, hogy kielégítsék ambícióikat.
És mivel a vagyonuk megnőtt, ez gőgössé teszi őket. Valahogyan jobbnak látják magukat, mint a Wall Street szemete, vagy Houston vagy Detroit óriásai. Nemcsak a pénzük, de intelligenciájuk teszi őket a megfelelő globális vezérekké. A kevésbé tehetséges embereket lenézik, akikről a The Atlantic–ban nemrég úgy beszéltek, hogy “háborúzunk az ostoba emberek ellen.”

Voltak barátaim, akik a MIT-re jártak az 1970-es években és azt mesélték nekem, hogy ők magukat “eszközöknek” tartották, akik mondanak nekünk valamit arról, hogy ők minek tekintették magukat és mások hogyan tekintettek rájuk. A technológusok vitathatatlanul kiváló emberek voltak, akiket mások használtak fel, hogy megoldják a problémákat, vagy pénzt keressenek. Megfosztva minden misztikus értéktől, a technikai újítások, a francia szociológus, Marcel Mauss szavaival, egy „hagyományos műveletet tettek hatékonyabbá.” Ezeket a készségeket alkalmazni lehetett a mezőgazdaságban, a fémkohászatban, a kereskedelemben és az energiatermelésben.
Az utóbbi években az olyan eszközök, mint a Skynet a Terminatorban, elérték a tudatosodást, valami olyasmivel töltődtek fel, amit társadalmat változtató missziónak nevezhetünk. Olyasmit hoztak létre nagy méretekben, amit Alvin Gouldner a magasan képzett szakemberek „új osztályának” nevezett, amely megváltoztatná a társadalmat. Kezdetben jobbá tették az életet – lehetővé tették az űrrepülést, fejlett orvosi műszereket hoztak létre, és megjavították a kommunikációt (az internettel); gépeket készítettek, amelyek sokkal hatékonyabban működtek, és nagy tudományos eszköztárat hoztak létre mind az üzleti élet, mind az egyének számára. Még nem törekedtek arra, hogy szétverjenek minden ipart – így az energetikai- és autóipart, élelmiszeripart – amelyek emberek millióit foglalkoztatták. Inkább eszközök maradtak, mint irányítók.
Az általuk összegyűjtött óriási gazdagság révén a csúcson levő eszközök most uralni akarják azt, amit eddig szolgáltak. A Netflix fokozatosan aláássa Hollywoodot, ahogyan az iTunes lényegileg megölte a zeneipart. Az Uber eltörli a taxizás régi rendjét, a Google, Facebook, és a szociális média emberei fokozatosan kiszorítják az újságokat. Az Amazon már aláásta a könyvkereskedelmet, és arra törekszik, hogy ugyanezt tegye a ruházattal, a szupermarketekkel és az elektronikai kereskedelemmel.
A múlt gazdasági forradalmai – a gőzgéptől a repülőgépig és az internetig – termelékenységi forradalmat hoztak magukkal. Biztos, hogy a nyers emberi erő, vagy a lassúbb technológiák eltűntek, ahogyan néhány vállalat és emberek egyes csoportjai is. De általánosságban a gazdaság erősebb és termelékenyebb lett. Az emberek hamar találtak munkahelyet, az információáramlás gyorsult és új munkahelyek létesültek, közöttük sok olyan, amely középosztályi és munkásembereknek biztosított tisztes fizetést.
Mára ez a helyzet jelentősen megváltozott. Amint számos tudós, köztük Robert Gordon rámutatott, az új, közösségi médián alapuló technológiáknak kevés pozitív hatása van a gazdasági termelékenységre, amely sokkal lassabban nő, mint a múltban az ipari fellendülés idején, beleértve az 1990-es évek internetes forradalmát is.
Sok problémát az okoz, amint azt a MIT Technology Review szerkesztője, David Rotman megjegyzi, hogy az információs befektetések többé nem elsősorban az alapvető ipart szolgálják, amely még mindig a gazdaság fő hajtóereje, széles körben biztosítva munkát az amerikai középosztálynak és a munkásoknak. Ez a termelékenységi lassulás, jegyzi meg Chad Syverson, a University of Chicago Booth School of Business közgazdásza, 2.7 trillió dollárral csökkentette a 2015-ös bruttó hazai terméket – ez minden amerikai számára átlag 8,400 dollárt jelent. “Ha azt gondolják, hogy a Szilikon Völgy ad lökést a növekvő prosperitásnak, ahhoz valószínűleg csalódni fognak,” írja Rotman.
Az egyik ok a “közösségi média,” természete, ami nagy mértékben a már létező technológiák helyettesítése, vagy sok esetben egyszerűen elterelés, időrabló függés sokak számára. Az, hogy az ezredfordulón születettek milliói számtalan órát töltenek el a Facebook-on, nem értékesebb, mintha a televíziós show-kat bámulják, azzal a különbséggel, hogy a TV még foglalkoztat embereket.
A legjobb esetben, a közösségi médiacégek felváltották a régi hirdetési modellt, lényegileg aláásták a régi ügynökségeket és az archaikus formákat, mint az újságok, könyvek, magazinok. De az összes információ, és foglalkoztatottság nem nagyon nőtt. 2010 óta 70 ezer munkahelyet hoztak létre, ezzel szemben azonban 700 ezer munkahely tűnt el a XXI. század első évtizedében.
A tech cégek valamikor az amerikai dolgozók nagy foglalkoztatói voltak. De most sokak vagy külföldieket foglalkoztatnak, akiket a H-1B* vízum program alapján alkalmaznak. Ezek lényegileg szerződött szolgák, akiket olcsón bérelnek és megakadályozzák, hogy munkahelyüket megváltoztassák. Ilyenek a Silicon Valley munkahelyeinek tízezrei, és sok másutt működő IT cég is bérel ilyen “technokulikat,” gyakran a régi amerikai munkások helyett.
A H-1Bs kiterjesztése, nem meglepő módon, elsődleges kérdéssé vált olyan oligarchák számára, mint Bill Gates, Mark Zuckerberg, és számos más tech cég, köztük a Yahoo, Cisco Systems, NetApp, Hewlett-Packard, és az Intel, ezek a cégek már amerikai munkások ezreit bocsátották el. A régi nagy párt (GOP**) által támogatott elnökjelöltek, valamint a készpénzhalmozó Hillary Clinton, keblükre ölelték a programot, néhány további bővítéssel. Az egyedüli ellenkezés attól a két jelölttől érkezett, akiket az oligarchák megvetettek, Bernie Sanderstől és Donald Trumptól.
Most a taxisofőrök, kiskereskedelmi hivatalnokok, sőt még az élelmiszer-szolgáltató dolgozók is a technológia-vezérelt állásvesztéssel szembesülnek. Ezek közül néhány pozitív lehet a fogyasztók számára hosszú távon, valószínűleg ilyen az Uber és a Lyft esete. De egy egyedülálló pincér anya állásvesztése a Denny’s-nél egy iPad miatt nem látszik nagy előnynek a társadalmi igazságosság vagy egy civilizált társadalom számára – és a társadalom versenyképességének sem ad nagy lökést. A taxisok állásvesztése, akik közül sokan bevándorlók, olyan részállású sofőrök miatt, akik az Ubernél dolgoznak, egyeseknek jó alkalmat jelent, de fenyegeti a felfelé irányuló mobilitás egyik tradicionális létrafokát.
Aztán ott van az új technológiai hullám rendkívüli földrajzi koncentrációja. A korábbi hullámok sokkal szétszórtabban jelentkeztek. De most nem így van. A közösségi média és a kutatás, a jelenlegi technológiai fejlődés motorjai erősen az Öböl régiójában koncentrálódnak, ahol a szoftveripar és a kutatás munkahelyeinek 40 százaléka koncentrálódik. Ezzel ellentétben a korábbi technológiai hullámok számos helyen hoztak létre munkahelyeket.
Ez a koncentráció egy kétélű fegyver, még az Öböl-régió hátországában is. A vagyon és az új munkahelyek hatalmas mértékű beáramlása óriási feszültséget teremtett San Franciscoban és környékén. Sok San Francisco-i lakos például másodrendű állampolgárnak érzi magát a saját városában. Mások az adóintézkedéseket ellenzik, amelyek San Franciscóban olyan technológiai vállalatoknak kedveznek, mint a Twitter. Egy olyan ellentétes irányú mozgás van kialakulóban, amely “tech adókat” vetne ki ezekre a cégekre, részben azért, hogy a megfizethető lakhatást és a hajléktalanokat támogató szolgálatokat finanszírozzák belőle. Lejjebb a völgyben szintén széleskörű ellenzéke van azoknak a terveknek, hogy növeljék a népsűrűséget a nagyrészt elővárosi területeken, hogy a technológiai munkaerőnek szállást adjanak. Ahelyett, hogy boldogok lennének a tech boom miatt, az Öböl Régióban sokan úgy látják, hogy életminőségük lefelé csúszik és több mint egyharmaduk a máshová költözést fontolgatja.
Valaha azt reméltük, hogy a technológiai forradalom a gazdagság és a hatalom jobb eloszlásához vezet majd. Ez az álom már csak látszat. Helyette inkább a start-up cégek visszaesését látjuk az új vállalkozásoknál. Az információs technológia, ahogy a The Economist megjegyzi, ma az összes nagy gazdasági szektor közül a legerősebben koncentrált, négy olyan céggel, amelyek az összes jövedelem 50 százalékát mondhatják a magukénak. Bár a technológiai fejlődés létrehozott néhány nagyon jó munkahelyet a képzett munkaerő számára, a jelenleg létrejött munkahelyek fele olyan alacsony bérezésű szolgáltatásoknál jött létre, mint a kiskereskedelem és a vendéglátóipar – legalább addig, amíg nem helyettesítik ezeket is iPad-ekkel és robotokkal.
Milyen világot terveznek nekünk ezek a zavarkeltők ? Az egyik vízió, amely a Google technológiai zsenije, Ray Kurzweil, mint társalapító által létrehozott Singularity Egyetemről ered, arra számít, hogy mindenütt robotok fognak működni; az emberek, a programozókat kivéve valamilyen módon feleslegessé válnak. Láttam ezt a fajta gondolkodásmódot egy Wall Street Journal által szervezett környezetvédelmi konferencián, amikor egy prominens tőkés vállalkozó nem látott semmiféle problémát abban, hogy a középosztályi amerikaiak körében a születési ráta csökken, mert a Völgy tervei szerint a csőcselék felesleges.
Ha alkalmatlanok is a politikára, az oligarchák most már tudják, hogyan kell a terveiket előre vinni. A Valley elitjének többsége – a kockázati tőkés John Doerr, Kleiner Perkins, Vinod Khosla, és a Google – rutinosan használják fel a politikai rendszert, hogy anyagi támogatásokat szerezzenek, főleg a megújuló energia számára, köztük olyan agyafúrt projektekhez, mint a kaliforniai Ivanpah napenergia-erőmű. A leglátnokibb oligarcha, Elon Musk, egész üzleti birodalmát a legszélesebb körben ilyen támogatásokra és ösztöndíjakra építette.
Musknak állítólag távolra mutató munkatörvényei is vannak, hogy feltöltse kiterjesztett autógyárát Fremontban, ötdolláros órabérért dolgozó kelet-európai munkásokkal; még ha nő is a kékgalléros munkalehetőségek száma, ez ritkán elég, az oligarchák a jelek szerint készen állnak, hogy ezeket külföldiekkel töltsék be, részben külföldről, részben trükkös vízum-megoldásokkal. Az a progresszív retorika, amellyel az olaj- és agrárüzlet cégeit támadják, a jelek szerint nem irányul a technológiai elit ellen. Kihasználják a munkatörvényeket és monopolista gyakorlatot folytatnak, amelyre csak kis fenyegetést jelentenek az Obama által hozott szabályozások alapján folyó vizsgálatok.
Rövid távon az oligarchák még rugalmasabb szabályozásokra számíthatnak a valószínű következő elnök, Hillary Clinton idején. A kiemelkedő adománygyűjtő még több pénzt kapott olyan oligarcháktól, mint Musk és olyan társaságoktól, mint a Facebook. Mindketten versenyben vannak a Google-lal, azzal a társasággal, amely a legjobb hozzáférést biztosította az Obama adminisztrációnak az elmúlt hét évben.
Mire számíthatunk a következő tech-dominált adminisztrációtól ? Számíthatunk olyan mozgásokra, amelyet a vállalati republikánusok is támogatnak, a H-1B vízumok kiterjesztésére és növekvő megbízásokra és támogatásokra az olyan kedvezményezett szektorokban, mint az elektromos autók és a megújuló energia. Kevés jóra számíthatunk személyes adataink védelmében – az olyan cégeket, mint a Facebook-ot az jellemzi, hogy limitálják a korlátozásokat azon a személyes információk „megosztására” vonatkozóan, amelyek a saját profitjukat növelik. Tekintettel azonban azokra az erőfeszítésekre, hogy lebontsák azokat a titkosító rendszereket, amelyek a vállalati szuverenitás kulcsai, ugyanakkor meg fogják védeni a személyes adatokat, amint az az Apple ellenállásából is látszik, a terroristák iPhone-ján történő információ-megosztással kapcsolatban. Abban, hogy nem működünk együtt amerikaiak gyilkosai ellen, most valamiféle divat az egész kapucnit viselő programozói kultúra körében.
Biztos, hogy valaki tud olyan eseteket, hogy a tech cégek javítják az országos játékot; bizonyos taxis társaságok megbuknak, mert kevésbé hatékonyak és felelősek, mint amennyivel drágábbak. Azonban, ettől eltérően, az oligarcháknak az a döntése – kétségbeesve nyugtatván progresszív támogatóikat – hogy periódikusan cenzúrázzák és ellenőrizzék az információáramlást, amint azt a Twitteren és a Facebook-on láttuk. Ennek többsége politikailag inkorrekt konzervatívok ellen irányult, mint a melegeket néha felháborító módon provokáló Milo Yiannopulosz.
Van egy növekvő bíráló hullám a tech oligarchia kivételes piaci, politikai és kulturális hatalmával kapcsolatban, olyan haladó ikonokat is beleértve, mint Robert Reich korábbi munkaügyi miniszter. De mindeddig az oligarchák egy briliáns kettős játékot tudtak játszani. Támogatásokkal megvásárolták a haladó erőket, és kiálltak szociálliberális és környezetvédelmi programjaik mellett. A jobboldali establishmenthez hasonlóan túlzottan hozzászoktak ahhoz, hogy térdre rogyjanak a pénz előtt, és visszakozzanak bárkivel szemben, akinek 10 számjegyű vagyona van. Ez sokakat hagyott ellenzékben a szélsőjobboldalon és szélsőbaloldalon, nagyban gyengítve ezt.
Idővel a gyökeres amerikaiak elveszíthetik gyermeki áhítatukat a technológiai establishmenttel szemben. Felismerték, hogy korlátozások nélkül elveszíthetik ellenőrzésüket kultúrájuk, politikájuk és gazdasági kilátásaik felett az elhatalmasodó “eszközökkel” szemben. Megérthetik, hogy a technológia önmagában nem csodaszer; lehet egy, a társadalom javára szolgáló eszköz, ami növeli a lehetőségeket és kiterjeszti az emberi szabadságot, vagy nem lesz több, mint az elnyomás új eszköztára.


*H-1B vízum: korlátozott számban rendelkezésre álló, 3 évre érvényes, magasan képzett munkavállalók számára igényelhető, nem bevándorló vízum az Egyesült Államokba, amelyet a szponzoráló cég kérhet az általa felveendő munkavállaló számára.
**GOP – Grand Old Party – a republikánus párt köznapi neve az USA-ban


Forrás: http://www.thedailybeast.com/articles/2016/08/11/today-s-tech-oligarchs-are-worse-than-the-robber-barons.html

Fordítás: Hrabák András

 

Szilikonvölgyi rablólovagok – a fordító kommentárja


Nem túl gyakori, hogy önmagát „konzervatív demokratának” nevező szerzőtől közlünk cikkeket. Ezt a véletlenül megtalált cikkét, amelyet az amerikai elnökválasztás napján írt, amikor még Hillary Clintont tartották esélyesnek, azért találtuk érdemesnek a közlésre, mert azt a ritka kritikát találjuk meg benne, amely a fenntartások nélkül dicsőített informatikai modernizáció sötét oldalaira mutat rá, beleértve az ugyancsak sokszor kritikátlanul magasztalt IT-celebek felelősségét is, Bill Gatestől Elon Muskig. Nem titok, hogy ezek az innovatív cégek és tulajdonosaik különösen az adóelkerülésben bizonyultak innovatívnak, sőt az adóelkerülés politikai feltételeinek kialakításában is. Ez utóbbi pedig nem kevés forrástól fosztja meg a társadalmakat. Az innovatív fejlesztés extraprofitot eredményez; ebből azonban a „köz” alig részesül, szinte az egészet újabb innovatív profittermelésbe forgatják vissza. „Okos” egészségügyi készülékek árasztják el a piacot, miközben szinte minden országban egyre nagyobb problémát okoz a közegészségügy finanszírozása. Újabb és újabb oktatási IT-eszközök jelennek meg, miközben a közoktatás leépülése miatt nem csupán digitális írástudatlanság, hanem funkcionális analfabétizmus fenyegeti a magyar (és a globális) társadalom jelentős részét. A társadalmon belüli szakadás, egy önmagáért való és működő elit sajátos elzárkózása az őket követni képtelen „plebstől”, hamis meritokratikus ideológiával párosulva – ismert jelenségek, még ha meg is próbálják azzal szépíteni, hogy mindenki részesül valamilyen mértékben az eredményekből, és a tanulás mindenkinek lehetőséget ad az érvényesülésre. A modernizáció fetisizálásának a baloldalon is van ideológiai hagyománya. Ezzel a gondolkodással száll vitába – meglehetősen kemény és éles jelzőkkel – Joel Kotkin, különösen azt kárhoztatva, hogy a „szilikonvölgyi rablólovagok” érzéketlenek a munkahelyek megszűnésével kapcsolatos problémák iránt, és leleplezi a mainstream médiában hirdetett állítás valótlanságát, hogy az információs technológia több állást teremtene, mint amennyit eltüntet –külön hangsúlyozva is a média cinkos részvételét a hamis információk terjesztésében. Maga a „közösségi média” közösségi jellege is kétes, súlyos társadalmi hatásokkal jár – beleértve a személyes adatainkkal való napi visszaéléseket, ami a másik oldalon komoly hasznot hoz az üzemeltetőinek.
Joel Kotkin nem radikális baloldali, ahogyan az önmagát progresszív liberálisként jellemző Nobel-díjas Paul Krugman sem az, aki magyarul megjelent könyvében (A liberális lelkiismeret, 2007) ezt a fajta „rablólovag”-magatartást – eredetileg a neoliberalizmust elterjesztő Milton Friedmanra vonatkoztatva – a „tisztességtelen értelmiségi” kategóriájával definiálja. Ez a fajta értelmiségi nem ritka sem Magyarországon, sem globális méretekben.
Mondhatjuk persze, hogy a szerző, vagy Krugman és a többi hasonló közgazdász egyszerűen naív, amikor a kapitalizmus keretein belül tisztességről beszél. Mégis fontos, hogy a technológiai fejlődés mindenhatóságáról szóló írások özönében megjelenjenek azok a kritikus hangok, amelyek követelik a társadalmi hatások figyelembe vételét.
A munkahelyek eltűnésének, a robotizációnak a társadalmi problémái a mainstream médiában is megjelennek. Legtöbbször persze a „mindig lesz feladat” típusú nyugtatással, az egész életen át történő tanulás fontosságának hangsúlyozásával. Itt-ott felvillantják egy jobb világ esélyeit is: a HVG december 8-i száma idézi Peter Gray professzor (Boston College) véleményét, aki szerint hamarosan itt a monotónia vége, heti 10 órás munkaidővel „kivirágozna az emberiség” – igaz, hozzáteszi, hogy nincs gazdasági modellje, nem is keresi azt, hanem a közgazdászokra bízza... Igencsak kétes azonban, hogy a tőkés társadalom közgazdászai ki tudnák, de főleg ki akarnák-e dolgozni egy efféle, valaha Marx által felvázolt kommunista termelési módra emlékeztető társadalom bármiféle modelljét. Az pedig a szomorú valóság, hogy a tőkés társadalomban nem a heti 10 órás munkaidő, és az emberiség kivirágzása felé haladunk...
A társadalom megújítása, „innovációja” előfeltétele annak, hogy a technológiai fejlődés, a munka robotizálása az egész globális társadalom, és ne egy szűk „meritokratikus” elit érdekeit szolgálja, hosszabb távon pedig a mai termelési mód meghaladható legyen.

 

Add comment


Security code
Refresh