Trump, a Sárkány, és a Minotaurusz


ATHÉN – Ha Donald Trump egyáltalán megért valamit, az a bankcsőd és a pénzügyi újrahasznosítás értéke. Mindent tud arról, hogyan lehet sikert elérni stratégiai hibákkal, amelyet tömeges adósság-leírás követ, és azt, hogy hogyan teremtsen eszközöket hitelekből. De képes-e felfogni azt a mély különbséget, ami egy fejlődő ország és egy nagy gazdaság adóssága között van ? És megérti-e, hogy Kína magánadósság-buboréka egy olyan lőporos hordó, amin a világgazdaság ül? Sok múlik azon, hogy mit tesz.
Trumpot egy elégedetlenségi hullám hátán választották meg, amelyet az establishment kolosszális hibái idéztek elő a 2008 előtti konjunktúra és a 2008 utáni recesszió félrekezelése kapcsán. A hazai gazdaság serkentésére és a protekcionista kereskedelmi politikával új ipari munkahelyek visszaállítására vonatkozó ígérete juttatta őt a Fehér Házba. Az, hogy képes lesz-e ezeket teljesíteni, attól függ, hogy megérti-e Amerika szerepét, amelyet a “régi szép időkben” játszott, a mai szerepét, és, ami nagyon fontos, Kína jelentőségét.

Klímaváltozás a trumpocén korban*

trumpocén
Bo Lidegaard szerint az USA megválasztott elnökének lehetőségei arra, hogy kisiklassa a globális haladást egy zöld gazdaság felé, sokkal korlátozottabb, mint sokan hiszik.


1971 előtt, az USA globális hegemóniája Amerikának a kapitalista világgal szembeni fizetési mérlegtöbbletén alapult, amelyet az USA azzal segített elő, hogy a feleslegét részben Európába és Japánba forgatta vissza. Ez alátámasztotta a gazdasági stabilitást és élesen csökkentette az egyenlőtlenséget mindenütt. De amikor Amerika deficites helyzetbe csúszott, ez a globális rendszer nem tudott tovább működni, ami előidézte azt, amelyet a Globális Minotaurusz** fázisának neveztem el.
Az ókori mítosz szerint, Minósz, Kréta királya uralmát a Minotaurusznak, egy tragikus szörnynek köszönhette, amelyet Minósz palotájába zártak. A Minotaurusz intenzív magányánál csak a félelme volt nagyobb, amely mindenütt arra késztette, hogy mivel telhetetlen étvágyát csak úgy tudat kielégíteni, ha csak emberhúst evett – ezzel garantálta Minósz hatalmát. Így rendszeresen vitorlázott egy fiatalokkal megrakott hajó a távoli Athénből Krétára, hogy emberáldozattal tisztelegjen a fenevad előtt. Ez a hátborzongató szertartás lényeges volt a Pax Cretana („Krétai béke”) és a király uralmának fenntartásához.


1971 után, az USA hegemóniája egy analóg folyamat révén nőtt. A Minotaurusz nem volt más, mint maga az USA kereskedelmi deficitje, amely felfalta a világ nettó exportjának növekvő mennyiségeit. Amerika virágzó hiányát a Wall Streetre naponta befolyó dollármilliárdokkal a külföldi (és gyakran USA) tulajdonú távoli gyárak tulajdonosai finanszírozták – ami a Globális Minotaurusz előtti modern tisztelgés egy formája.


Minél jobban nőtt a deficit, annál nagyobb volt az étvágy Európa és Ázsia tőkéjére. Ami valóban globálissá tette a Minotauruszt, az a funkciója volt: segített újrahasznosítani a pénztőkét (profitok, megtakarítások és felesleges pénz). Ez tartotta csillogó állapotban a német gyárakat. Ez falt fel mindent, amit Japánban, majd később Kínában termeltek. De ugyanekkor a Wall Street megtanulta, hogyan turbózza fel ezeket a tőkéket egzotikus pénzügyi eszközök révén. A financializálás zsilipe kivágódott és a világot elöntötte az adósság.
2008 őszén a Minotaurusz halálos sebet kapott, miután belefutott a magánadósságok falába, amely étvágyának mellékterméke volt. Miközben a FED és a kincstár kiemelték az amerikai piacokat (a gyengébb amerikaiak rovására, akiket az 1970-es évek óta magukra hagytak), semmi nem lehet ugyanaz: a Wall Street képessége, hogy folytassa a globális újrahasznosítási „zárt” hurkot, eltűnt. Az USA bankszektora többé nem képes kihasználni Amerika kereskedelmi és költségvetési ikerdeficitjét arra, hogy kellően finanszírozza a hazai keresletet és fenntartsa a világ többi részének nettó exportját. Ettől kezdve a világgazdaság képtelen visszanyerni a nyugalmi állapotát.


A Minotaurusz halálos sebét követően Amerika nem csupán a Fednek és a kincstárnak köszönheti, hogy elkerült egy új Nagy Depressziót. Az USA-t a sárkány is megmentette: a kínai kormány hazai befektetéseit egy korábban soha nem látott szintre pumpálta fel, hogy alkalmazkodjon ahhoz a helyzethez, hogy az USA-ban és Európában csökkentették a kiadásokat. Immár sok éve Kína megengedi azt, hogy formális és árnyékbankjai ámokfutók módjára hiteleket nyújtsanak, még azt is megengedve, hogy hasznot húzva a Fed könnyű pénz-politikájából, dollárban denominált kölcsönöket vegyenek fel. Tömören fogalmazva, a sárkány belépett a Nyugat kiegyensúlyozásába, amikor a Minotaurusz többé már ezt nem tudta megtenni.


Kína vezetői tudták, mit csinálnak. Létrehoztak egy fenntarthatatlan befektetési buborékot, hogy esélyt adjanak Európának és az USA-nak, hogy közösen cselekedjenek. Sajnos egyikük sem tette meg ezt: Amerika az Obama elnök és a republikánus többségű kongresszus patthelyzete miatt, Európa okait pedig túl fájdalmas volna elmondani. És amikor a tökéletes vihar 2015-ben lecsapott, azzal, hogy az USA-ban emelkednek a kamatok, miközben a nyersanyagok ára esik, Kínának még egyszer fel kellett pumpálnia a hitelteremtést.
Ma a kínai hitelezési boom-ot olyan biztosítékok támasztják alá, amelyek majdnem olyan rosszak, mint a Bear Stearns, Lehman Brothers és a többieké voltak 2007-ben. Továbbá, mivel a kínai jüan erősen túlértékelt, a társaságok dollárhitelt vesznek fel, hogy visszafizessék a korábbról örökölt dollárban denominált adósságukat, ezzel leszorítják az árfolyamát.
Trump azon terve, hogy segítsen azokon, akiket az 1970-es évek óta magukra hagytak, olyan mértékig, hogy észrevehető legyen, két tényezőn áll vagy bukik: a hazai élénkítésen és a kétoldalú megállapodásokat fenyegető vámokon és kvótákon. Ha azonban agresszív módon lép fel Kínával szemben, hogy az értékelje át a jüant, és vámtarifákkal és hasonlókkal fenyegeti, könnyen kiszúrhatja Kína magánadósságának buborékját, aminek a kibontakozása csúnya következményekkel járna, ami felborítana bármilyen hazai élénkítést, amit be akar vezetni.


Ebben az esetben Trump infrastrukturális költekezése többnyire vállalati jóléti kiadássá válna, amelynek elhanyagolható multiplikátor hatása lenne. Ez pedig jövőbeni megszorítások számára készíti elő a terepet, mivel a további amerikai kamatemeléssel kapcsolatos pánik, és a szövetségi költségvetés felpumpálása nyomást gyakorolna a kormány jelenlegi fedezetlen kötelezettségeire (például a társadalombiztosításra).


Ahhoz, hogy Trump középtávú gazdasági stratégiájának bármilyen esélye legyen a sikerre, meg kell értenie, hogy nem az USA államadósságát, hanem Kína magánadósságát kell átstrukturálni. Másképpen az amerikai kincstár kamatterhei is az egeket ostromolják, súlyosan gyengítve az USA adósságának fenntarthatóságát.
Hasonló okokból Trumpnak fel kell fognia, hogy nem képes Amerikát naggyá tenni azzal, ha ismét Ronald Reagan fedezetlen élénkítésével próbálkozik. Ez a trükk akkor működött, amikor a Minotaurusz meg volt láncolva és etették; nem fog működni akkor, ha a Sárkány tüze kifogy. Ehelyett, ha Trump valóban egyensúlyba akarja hozni az USA gazdaságát, hogy a növekedésből a magukra hagyott emberek profitáljanak, akiknek olyan sokat ígért, Franklin D. Rooseveltet kellene utánoznia, és Bretton Woods keynesi átalakítását folytatnia.

*"Trumpocén" - utalás a földtörténeti újkor korszakaira, amikor a mai fosszilis energiahordozók egy része keletkezett (Trump tagadja a klímaváltozást)

**The Global Minotaur - Varufakisz egyik könyvének címe (2011)


Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/trump-chinese-debt-global-imbalances-by-yanis-varoufakis-2016-11

 

Add comment


Security code
Refresh