REGNUM, 2017. okt. 13.

regnum picture
Német megszálló csapatok és ukrán kollaboránsok békés lakosokat lőnek agyon. Bábij Jár, Kijev, 1941

Az ukrán hatóságok az Ukrajna Védői napja, október 14. – ugyanezen a napon alapították a nacionalista UPA1-t – megünneplésére vonatkozó utasításban azt írják, hogy a Nagy Honvédő Háború éveiben zsidók harcoltak az UPA soraiban, hogy elkerüljék a fizikai megsemmisítést a fasiszták által.

Ezt Ukrajna Zsidó Bizottságának a vezetője, Eduard Dolinszkij közli a Facebookjában. Szavai szerint, a megyei állami igazgatóságoknak szétküldött dokumentum történelmi hivatkozásában azt mondják, hogy a zsidók „a tartózkodásukat ebben a hadseregben valódi megmentésüknek tekintették a hitleristák általi fizikai megsemmisítéstől”.

Úgy mond, éppen ezért léptek be az UPA-ba zsidók „a gettóból megszökve vagy ukrán felkelők által felszabadítva”. „Az UPA Krónikájának kötetei információt tartalmaznak zsidók hősiességéről, akik az UPA soraiban harcoltak a nácizmus és a kommunizmus ellen, közülük nem kevesen elestek a harcban Ukrajna szabadságáért és a zsidó nép becsületéért” – idézi a dokumentumot Dolinszkij.

Dolinszkij korábban cikket tett közzé a New York Times-ban „Mitől tartanak a zsidók Ukrajnában” címmel, leleplezve azt, ami Ukrajnában történik. Nevezetesen, felsorolta a gyűlölet kitörésének a legutóbbi eseteit ukrán nacionalisták részéről és pontosan rámutatott az olyan állami és helyhatósági határozatok sorára, amelyek az emberi történelem legrosszabb szörnyeit emelik a hősök emelvényére.

A jelenlegi Ukrajna bűnöző ideológiát választott létalapjául. E mellett arról van szó, hogy a hitlerista kollaboránsok bűnöző ideológiájának elismerése állami ideológiaként – ez Kijev politikája, nem marginális garázdálkodás. Így, 2015-ben a Legfelső Rada törvényt fogadott el, amely az OUN2-UPA-t mint „harcosokat az ukrán államiságért” ismeri el.

Az ukrán nacionalisták különös kegyetlenségükkel tűntek ki a zsidók megsemmisítésében a Nagy Honvédő Háború éveiben. A fasiszták mellett, az ukrán nacionalisták bűne a békés lakosok tömeges gyilkolása. Az ukrán policáj alegységeknek is óriási szerepe volt Ukrajna zsidóságának megsemmisítésében. Ezek többségükben Ukrajna nyugati körzeteinek lakosaiból álltak.

OUN UPA
OUN-UPA nacionalisták dísz-szemléje Ivano-Frankovszkban. Ukrajna, 1941

A német megszálló hatóságok segédrendőr-zászlóaljakat szerveztek az ukrán nacionalisták osztagainak alapján. Az ukrán policiát széles körben alkalmazták, nem csak zsidók, de cigányok és kommunisták megsemmisítésében is.

Ugyancsak a nacionalisták képezték a koncentrációs hadifogoly-táborok és a zsidó gettók őrségét. Ezért a kijevi hatóságok kijelentése legalább is furcsa: hogyan léphettek be a „gettóból szököttek” azoknak a szervezetébe, akik ezeket a gettókat őrizték?

Egészében az ukrán zászlóaljak a nácik által Ukrajnában létesített 50 zsidó gettó és 150 nagy tábor őrségében vettek részt, részt vettek továbbá a zsidók deportálásában a varsói gettóból 1942 júliusában és Csudnov zsidó lakosságának a likvidálásában 1941. október 16.-án, ahol 500 embert öltek meg.

1941. aug. 19.-én Belaja Cerkovban a helyi ukrán policiát bízták meg zsidó gyermekek agyonlövésével, akiknek a szüleit a hitleristák már megsemmisítették. A kegyetlenség, amelyet e parancs végrehajtása során tanúsítottak, oda vezetett, hogy a 295. német hadosztály parancsnoksága megpróbálta leállítani az agyonlövést, amelyet rövid időre elhalasztottak.

1941 szeptemberében több mint 1100 zsidó felnőtt agyonlövése után Radomyslben az ukrán policiát megbízták 561 gyermek megsemmisítésével. Dubnoban, 1942. okt. 5.-én az ukrán policájok 5000 zsidót lőttek agyon.

Az Ukrajna zsidósága elleni népirtásban aktívan segédkezett az OUN, amely még a háború előtt megfogalmazta az álláspontját a zsidókat illetően: „Hosszú lesz a vádirat, rövid az ítélet”. Ebben a kérdésben semmilyen nézeteltérés nem volt az OUN Sztyepán Bandera és Andrej Melnyik vezette két csoportosulása között.

Lvovban, 1941-ben a banderisták hangoztatták, hogy „a zsidókkal kapcsolatban, minden módszert elfogadunk, amely a megsemmisítésükhöz vezet”. Az OUN tagjainak kezétől az 1941. július 25.-i mészárlás során Lvovban, Ternopolban, Sztanyiszlávban és néhány más településen emberek ezrei pusztultak el.

Miről lehet beszélni, ha már egy héttel a háború kezdete után, 1941. júl. 30.-án Bandera így fordult a híveihez: „A ljachokat3, zsidókat, kommunistákat semmisítsd meg könyörtelenül”. És éppen Lvovban, a „Nachtigal” zászlóalj, Roman Suchevics, a mai Ukrajna még egy náci „hőse” parancsnoksága alatt vett részt a zsidók tömeges legyilkolásában.

1943-ra, amikor már kezdett „odaégni” és a nacionalisták kegyetlensége még fasiszta mércék szerint is túlment minden határon, őket kissé visszafogták, de ez nem érintette a zsidókat, az oroszokat, a kommunistákat és a volhíniai lengyel lakosságot. Az OUN csak szóban hívott fel valaminek a „leállítására”, de a véres leszámolások folytatódtak.

 3

A nacionalisták a kijevi zsidók legyilkolásában, a Bábij Járban is kitűntek. Az embereket ott a „Bukovinai Kureny” ukrán policájai gyilkolták, amit a mai Ukrajna olyan politikusa is megerősít, mint a nacionalista Oleg Tyjagnyibok, a „Szvoboda” (Szabadság) párt vezetője, nem leplezve az ideológiai gyökereit. Ő még büszkélkedik is azzal, hogy a Bábij Járban „csak 300 német, de 1400 ukrán policáj” volt.

A policájok és a nacionalisták áldozatai és a Donbassz lakosai vérével beszennyeződött kijevi hatóságokat semmi sem feszélyezi. Ha ez a „dokumentum” és a hozzá csatolt „történelmi hivatkozás” valóban létezik és tartalmazza azt, amit Dolinszkij idézett – és nincs alap ezt kétségbe vonni – úgy várható a zsidó nyilvánosság reakciója. A policájok áldozatainak az utódai elnézik nekik a hazugságot és őseik sértegetését?

(Ford. Szende Gy.)

1 UPA (УПА - Українська повстанська армія – Ukrán Felkelő Hadsereg) — az Orosz Föderációban betiltott szervezet

2 OUN - Організація українських націоналістів – Ukrán Nacionalisták Szervezete

3 Ljach – lengyelekre vonatkozó megvető gúnynév.

Add comment


Security code
Refresh