amerikai demokracia
 A Legfelső Bíróság bírái Obama elnököt hallgatják... Stephen Crowley / The New York Times

A Legfelső Bíróság bírái Obama elnököt hallgatják, amint egy 2010-es beszédében egy döntésüket bírálja. A döntés, úgy érvelve, hogy a politikai ráfordítást az Első Alkotmánymódosítás védi, csökkentette az alsó és középosztály befolyását a választásokra a kampányfinanszírozás reformjának hívei szerint.

A pénznek az amerikai politikai rendszer körüli dagálya tovább nő. 2016-ban a szövetségi hivatalra pályázó jelöltek rekord 6,4 milliárd USD-t költöttek a kampányukra, míg a lobbisták 3,15 milliárd USD-t költöttek a kormány befolyásolására Washingtonban. Mindkét összeg a 2000. évi szint kétszerese.

Mit vásárol ez az egész pénz? Senki sem gondolja komolyan, hogy az amerikai képviseleti demokrácia minősége értékben megkétszereződött. Inkább kétszeresen korrupttá vált?

Az Egyesült Államok régóta szabadabban közelíti meg a politikai finanszírozást, mint más nyugati demokráciák, részben, mert az ország nagy, a kampányok hosszúak, és a politikai TV-reklám lényeges és drága. Sok európai országban szigorú korlátokat alkalmaznak a kampányok ráfordításaira vagy hozzájárulásaira. A kampányokat rövidre fogják és a fizetett politikai TV-reklámokat korlátozzák vagy egyenesen tiltják.

A Legfelső Bíróságnak a Citizens United ügyben hozott 2010. évi határjelző döntése óta a kampánykiadások még korlátlanabbak lettek. Az európai kommentátorok jelenleg gyakran “legalizált korrupciónak” írják le az amerikai helyzetet. Az Egyesült Államokban a kampányfinanszírozási reform veteránjait elkeseríti az 1970-es évek óta bekövetkezett térvesztés. Akkor a Watergate-botrány a kampány-hozzájárulások szabályainak sorozatához vezetett.

Fred Wertheimer, a kampányreformra törekvő Democracy 21 nonprofit szervezet elnöke szerint, a Citizens United ügyben hozott döntés által szabadjára engedett pénzáradat ezek hatékonyságát elseperte. Ő “illuzórikusként” vetette el azt az érvet, hogy a “szuper PAC”1-nak ismert, állítólagosan független csoportok nem korrumpálják a politikai folyamatot, mert nem működnek közvetlen összhangban az általuk támogatott kampányokkal.

“Végeredményben, nagyon komoly problémáink vannak a demokráciánk működésével, amelyeket a befolyásolásra törekvő pénznek a választásokba való nem korlátozott ömlése okoz,” – mondta Mr. Wertheimer.

De ez korrupció? A kampányokra, és később, a szavazataikért lobbizva, bőkezűen a választott képviselőkre fordított gigantikus összegek kísérleteket képeznek a politikai hatalom megvásárlására? Vagy, mint a Legfelső Bíróság vélte a Citizens United ügyben, az alkotmányosan védett szólásszabadság gyakorlása?

A berlini bázisú Transparency International antikorrupciós csoport meghatározása szerint a korrupció “visszaélés az elkövetőre bízott hatalommal magánhaszonért.” Ennek a fényében az amerikai rendszer végül is talán nem annyira tisztességtelen. Ténylegesen, a Transparency International 176 országra kiterjedő, tavalyi korrupció-észlelési indexe szerint az Egyesült Államok jól teljesített, a 18. volt Dánia (1.) és Németország (10.) mögött, de Franciaország (23.) és Oroszország (131.) előtt.

Míg az Egyesült Államok elég szigorú az olyan gyakorlat letörésében, amilyen a megvesztegetés és a sápfizetés, mondta Mr. Wertheimer, az amerikai rendszer egy egészen más fajta korrupciónak nyitott ajtót.

“Az USA-ban a korrupció nem a zsebükbe pénzt tevő tisztségviselőktől ered,” mondta. “Ez magának a folyamatnak a rendszerszerű korrupciója. Amikor dollármilliárdokat kezelsz, ennek nagy része befolyás vásárlásába összpontosul, uralja a rendszert, és sokkal nehezebb védekezni ellene, és fenntartani az egyszerű amerikaiak képviseletét.”

Yascha Mounk, a Harvard University politikaelméleti tanára szerint, mégis, a quid pro quo transzakciók tűrése, ami általánosabb egyes más országokban, még rosszabb, mint egy készpénzzel elárasztott politikai rendszer. Nézete szerint, az előbbi elbátortalanítja a gazdasági befektetést, karóba húzza a helyi kormányzattal szembeni magatartást és korrodálja az igazságügybe vetett bizalmat.

De egyetért azzal, hogy az USA-ban a politikai kampányokra költött hatalmas összegek erősítik az egyszerű amerikaiak közötti érzést, hogy őket politikailag és gazdaságilag marginalizálják. A vélemény, hogy “minden politikus korrupt” régi, és jelen van más demokráciákban, mondta Mr. Mounk. De a nézet, hogy a gazdagok gazdagodnak, míg mindenki más hátrább szorul, uralkodóbbá válik az USA-ban.

Ezt az észlelést erősíti Martin Gilens, a Princeton Universíty politikaprofesszorának kutatása, amely szerint az amerikai gazdaságpolitika az utolsó 40 évben „erősen tükrözi a leggazdagabbak preferenciáit, de gyakorlatilag nincs kapcsolatban a szegény vagy közepes jövedelmű amerikaiak preferenciáival.”

“Egyesek szerint nincs itt oksági kapcsolat, de, mint számos korábbi kongresszusi képviselő tanúsítja, ez nem így van,” mondta Mr. Wertheimer. “Hatalmas pénzösszegeket nem jótékonysági célokra adnak, hanem előnyök szerzésére.”

Az amerikai rendszer szenvedélyes pénzszeretetének más kártékony hatásai is vannak. A Reuters szerint, a Kongresszus tagjai a kemény kampányok alatt ugyanannyi időt – napi öt óráig terjedőt – tölthetnek pénzszerzéssel, mint törvényhozással.

Persze, választások megnyeréséhez nem csak pénz kell. 2012-ben és 2016-ban az elnökválasztásokon vesztettek azok, akik a legtöbb pénzt költötték. És minden vesztes jelöltre milliós, sőt milliárdos hozzájárulásokat költenek – semmiért.

Nem minden hozzájárulás potenciálisan vásárlás; mindenféle formában fordulnak elő – ügyeket és témákat támogatnak, valamint vállalati érdekeket és ipari lobbikat.

A túlzott összpontosítás a pénzre szem elől téveszti azt, hogy a politikusok másként is befolyásolhatók. “Kedvezés vásárlásának közvetett módjai is vannak, amelyek finomabban működnek,” mondta Mr. Mounk. “Befolyásolnak az emberek körülötted, akikkel időt töltesz, akikkel ebédelsz.”

Minden kultúrának megvan a maga politikai befolyásoló vagy, egyesek mondhatják korrupciós rendszere. Az amerikai mód a pénzszórás. Oroszországban a Kreml az üzletet a kedvenc oligarcháinak osztja, akik viszont a politikai uraik rabjai. Mr. Mounk szerint ez a legártalmasabb rendszer.

Franciaországban, ahol a fizetett politikai TV-kampányt tiltják, a kampánykiadások és –hozzájárulások korlátozottak, és a kampány közfinanszírozása áll rendelkezésre. Idén a választók büntettek egy elnökjelöltet, aki közpénzen helyezte el a feleségét egy látszatmunkára, ami kérdéses, de nem szokatlan gyakorlat a francia politikai elitben.

Az Egyesült Államokban, azonban, hatalmas pénzösszegek kavarognak a politika körül és a szuper PAC-ok burjánzásának még a szavazók tiltakozását kell előidéznie. A kampánykiadások törvényeinek a javítására irányuló erőfeszítések a Kongresszusban rekedtek. De ez nem jelenti azt, hogy nem reális egy egészséges demokratikus rendszert fenyegető veszély, mondta Mr. Wertheimer.

“Az összegek példátlanok és rendkívüli előnyt adnak a nagyon gazdagoknak,” mondta. “Ha hatalmas pénzösszegeket kezelsz, és nincsenek visszatartó törvények, ezek úgy uralják a folyamatot, ahogyan kis összegek nem képesek.”

(Ford. Szende Gy.)

1 A “super PAC” a politikai akcióbizottság (political-action committee) olyan fajtája, amelynek megengedik, hogy korlátlan pénzösszeget szerezzen vállalatoktól, szervezetektől és egyénektől és költsön állami és szövetségi választások befolyásolására.

Add comment


Security code
Refresh