The Guardian, 2017. júl. 19.

Egy despota
"Buchanan kifejlesztett egy rejtett programot a demokrácia elnyomására, a nagyon gazdagok érdekében. Ez átalakítja a politikát." Illusztráció: Sébastien Thibault

Ez a hiányzó fejezet: az utóbbi fél évszázadi politika megértésének a kulcsa.

Olvasni Nancy MacLean új könyvét, Democracy in Chains: The Deep History of the Radical Right’s Stealth Plan for America1, annyi, mint látni, ami korábban láthatatlan volt.

A történész professzor munkája e témában véletlenül kezdődött. 2013-ban egy elhagyott deszkaházba botlott a virginiai George Mason University kampuszán. Egy abban az évben meghalt ember rendezetlen archívuma tömte ki, akinek a neve valószínűleg nem ismerős Önöknek: James McGill Buchanan. Az első, amit kiemelt ebből, bizalmas levelek egy kötege volt, amely Charles Koch milliárdos által az egyetemnek átutalt dollármilliókra vonatkozott.

A felfedezései a borzalomnak abban a házában feltárták, hogyan dolgozott ki Buchanan, nagytőkésekkel és általuk alapított intézetekkel együttműködve, egy rejtett programot a demokrácia elnyomására a nagyon gazdagok részéről. A program most átformálja a politikát és nem csak az USA-ban.

Buchananra erősen hatott Friedrich Hayek and Ludwig von Mises neoliberalizmusa, és John C Calhoun tulajdonszupremációs elmélete, amely a 19. század első felében azt tanította, hogy a szabadság a tulajdonod (benne a rabszolgáid) tetszésed szerinti használatának abszolút joga. Bármely intézmény, amely ütközik e joggal, az elnyomás egy ügynöke, amely kizsákmányolja a tulajdon embereit az érdemtelen tömegek javára.

James Buchanan összegezte ezeket a hatásokat, hogy létrehozza azt, amit ő a közválasztás elméletének nevezett. Úgy érvelt, hogy egy társadalom nem tekinthető szabadnak, ha nincs minden polgárának joga megvétózni a döntéseit. Ez alatt azt értette, hogy senkit sem szabad az akarata ellenére megadóztatni. De a gazdagokat olyan emberek használták ki, akik mások által keresett pénzt követeltek nem önkéntes adók révén, a közkiadások és a közjólét támogatásához. Megengedni, hogy a munkások szakszervezeteket alakítsanak és progresszív jövedelemadókat kiróni – ezek a tőke tulajdonosai elleni “differenciális vagy diszkriminatív törvényhozás” formái.

Bármilyen összeütközést a “szabadság” (annak a megengedése, hogy a gazdagok úgy tegyenek, amint kívánják) és a demokrácia között a szabadság javára kell megoldani. A

The Limits of Liberty2 c. könyvében megjegyezte, hogy a “despotizmus lehet az egyedüli szervezési alternatíva azzal a politikai struktúrával szemben, amelyet megfigyelünk.” Despotizmus a szabadság védelmében.

A receptje egy “alkotmányos forradalom” volt: visszavonhatatlan tilalmakkal korlátozni a demokratikus választást. Munkálkodó évei során gazdag alapítványok, milliárdosok és korporációk által finanszírozva, kidolgozott egy elméleti számvetést arról, hogy milyen lenne az az alkotmányos forradalom és egy stratégiát a megvalósítására.

Elmagyarázta, hogyan lehet meghiúsítani az amerikai délen az iskoláztatás deszegregálására irányuló kísérleteket államilag szponzorált magániskolák hálózatának felállításával. Elsőként javasolta egyetemek privatizálását és teljes tandíjak kivetését a hallgatókra: az eredeti célja a diákok aktivitásának a szétzúzása volt. A társadalombiztosítás és sok más állami funkció privatizálását sürgette. Törekedett a nép és a kormány közti kapcsolatok megszüntetésére és a közintézmények iránti bizalom lerombolására. A célja röviden a kapitalizmus mentése volt a demokráciától.

1980-ban sikerült működésbe hoznia a programját. Meghívták Chilébe, ahol segített a Pinochet-diktatúrának új alkotmányt írni, amelyet – részben a Buchanan javasolta bölcs megoldások következtében – lehetetlennek bizonyult egészen visszavonni. Kínzások és gyilkosságok közepette, javasolta a kormánynak a privatizáció, a megszorítások, a pénzügyi korlátozás, a dereguláció és a szakszervezetek elpusztítása programjainak a bővítését: egy olyan csomagot, amely segített elszabadítani a gazdasági összeomlást 1982-ben.

Mindez nem zavarta a Svéd Tudományos Akadémiát, amely stockholmi egyetemi híve, Assar Lindbeck révén 1986-ban James Buchanant közgazdasági Nobel emlékdíjjal tüntette ki. Ez egyike több olyan döntésnek, amely ezt a díjat mérgezővé tette.

De a hatalma akkor kezdett valóságosan érződni, amikor Koch, jelenleg a hetedik leggazdagabb ember az USA-ban, úgy döntött, hogy Buchanannál van annak az átalakulásnak a kulcsa, amelyre ő törekszik. Koch még az olyan ideológusokat is, mint Milton Friedman és Alan Greenspan, “kiárusítási” tételnek látta, mivel inkább a kormány hatékonyságának a javítására törekedtek, mint a teljes elpusztítására.

MacLean szerint Charles Koch milliókat öntött Buchanan munkájába a George Mason University-n, amelynek a jogi és a közgazdasági fakultásai ugyanannyira látszanak vállalatok által pénzelt agytrösztöknek, mint amennyire egyetemi fakultásoknak. Arra alkalmazta a közgazdászt, hogy válassza ki a forradalmi “kádereket”, akik meg fogják valósítani a programját. (Murray Rothbard, a Koch által alapított Cato Institute-nál, arra nógatta a milliárdost, hogy tanulmányozza Lenin módszereit és alkalmazza azokat a libertárius ügyre). Közben megkezdték egy, a szabályok megváltoztatására irányuló program kidolgozását.

A Nancy MacLean által felfedezett anyagok azt mutatják, hogy Buchanan döntőnek látta a titkosságot. Azt mondta a kollaboránsainak, hogy “a konspiratív titkosság mindig lényeges”. A végső rendeltetésük feltárása helyett inkrementális lépésekkel fognak haladni. Például, a társadalombiztosítási rendszer felszámolására törekedvén, azt fogják állítani, hogy megvédik azt, úgy érvelve, hogy radikális “reformok” sorozata nélkül csődbe menne. (Ugyanezt az érvet használják azok, akik az NHS-t3 támadják). Fokozatosan építenek majd egy, a “politikai hatalom hatalmas hálózatával” szövetkező “ellen-intelligenciát”, amely az új vezető réteggé fog válni.

Az agytrösztök hálózatán keresztül, amelyet Koch és más milliárdosok szponzoráltak, a republikánus párt általuk megvalósított átalakításán keresztül, és a százmilliókon keresztül, amelyeket az államok kongresszusi és törvényszéki kampányaiba öntöttek, a Trump-kormányzat tömeges gyarmatosítása révén e hálózat tagjai által és halálosan hatékony kampányok révén minden ellen a közegészségügytől a klímaváltozással kapcsolatos akciókig, igazságos azt mondani, hogy Buchanan víziója érlelődik az USA-ban.

De nemcsak ott. Ezt a könyvet olvasván, úgy éreztem, mintha párátlanítanák az ablakot, amelyen át a brit politikát látom. A szabályozás máglyája, amelyre rávilágított a Grenfell torony szerencsétlensége, az állami architektúra rombolása a megszorításokkal, a költségvetési szabályokkal, a közszolgáltatások lebontása, a tandíjak és az iskolák irányítása: mindezek az intézkedések betű szerint követik Buchanan programját. Vajon mennyien vannak a tudatában annak, hogy David Cameron szabad iskolai projektje megfelel egy hagyománynak, amelyet a faji szegregáció felszámolásának a megakadályozására terveztek az amerikai délen?

Egy vonatkozásban Buchanannak igaza volt: lényegéből eredő konfliktus van a között, amit ő “gazdasági szabadságnak” nevezett és a politikai szabadság között. A milliárdosok teljes szabadsága nyomort, biztonsághiányt, szennyezést és a közszolgáltatások összeomlását jelenti mindenki másnak. Mivel nem fogunk erre szavazni, ez csak félrevezetés és tekintélyuralmi irányítás révén valósítható meg. A választás, amellyel szembenézünk: korlátoktól mentes kapitalizmus vagy demokrácia. Mindkettő együtt nem lehetséges.

Buchanan programja a totalitárius kapitalizmus receptje. És a tanítványai csak belekezdtek a megvalósításába. De legalább, MacLean felfedezéseinek köszönhetően, most fel tudjuk fogni a napirendjét. A politika egyik fő szabálya: ismerd az ellenségedet! Ehhez közeledünk.

(Ford. Szende Gy.)

1 Demokrácia láncokban: A radikális jobboldal Amerikának szóló titkos tervének mély története

2 A szabadság korlátai

3 NHS - National Health Service: a brit közegészségügyi szolgálat

Add comment


Security code
Refresh