kprf.ru, 2017. 06. 05.

Megtörtént. Kijevben egy sugárutat, amely Nyikoláj Fjodorovics Vatutyin szovjet tábornok nevét viselte, egy egészen más – fasiszta, hitlerista együttműködő – tábornokról neveztek el.

Egészében, nincs min meglepődni. Ukrajnában már meg sem lehet számolni az átkeresztelt utcákat és a lerombolt emlékműveket, amelyek helyett más nevek és emlékművek jelennek meg. Természetesen, az úgy nevezett „dekommunizációnak” megfelelően.

De ez egy különösen kirívó eset. Azt mondanám, hogy demonstratívan cinikus. Igaz, hogy Vatutyin meggyőződéses kommunista volt, 1921 óta. És az 1. ukrán front parancsnoka is volt, amelynek a csapatai súlyos harcok után 1943. november 6.-án felszabadították Kijevet a német fasiszta megszállóktól.

Lehet, hogy nem kellett volna felszabadítani? Lehet, hogy Nyikoláj Vatutyin hadseregtábornok megbocsájthatatlan fő bűne éppen abban áll, hogy akkor ezt hősiesen megtette? Ha a mostani ukrán hatóságok nem is mondják ezt egyenesen, az átnevezéssel egyértelműen és egészen kifejezően jelzik.

Kinek a nevét viseli ezután a volt Vatutyin sugárút a „nyezalezsnaja”1 fővárosában? Suhevicsét, Bandera harcostársáét. Tudni kell még azt is, hogy Nyikoláj Fjodorovicsot 1944-ben éppen a banderisták gyilkolták meg.

És mi is történik? Az ukrán fasiszták, a német fasiszták segítői akkor egy szovjet tábornokot öltek meg, most pedig ugyanők az emlékét ölik!

De hol van a „civilizált” Európa a tiltakozásával? Valahogyan nem hallani.

Ugyan, talán tévedtem. Hiszen tudjuk: „Ukrajna – Európa!” Igaz. Európa túlnyomó többsége nem harcolt Hitler ellen. Ellenkezőleg, vele együtt harcolt a szovjet ország ellen. Tehát, mindez logikus: a jelenlegi Ukrajna gazdái azzal a szovjet- és oroszellenes Európával tartanak, amely ma a korábbi kurzust folytatja.

Nézzék csak, hogyan versengenek a „dekommunizálásban” az ukrán és a lengyel hatóságok, és ezen a kedvező talajon milyen megható kölcsönös szeretet terem. Megtörtént, mondjuk a közismert volhíniai mészárlás, amikor ugyanazok a banderisták valódi népirtást követtek el a lengyelek ellen. Mégis, minden valahogyan elsimult, és a mai Ukrajna banderistái a mai lengyel hatalom legjobb barátai.2

De mi történik nálunk? Elámulva néztem például jún. 30.-án este a „Rosszija 1” TV-csatornán a „60 perc” adását. Ezt a Vatutyin sugárút kegyeletsértő átnevezésének és a fasiszta Suhevics egyéb ukrajnai születésnapi ünneplésének szentelték.

Nemcsak Zsirinovszkij szabados kirohanásai döbbentettek meg, amelyek valamiért az ukrán nyelv elleni mindenféle sértésekre összpontosultak. Nem kevésbé sokkoló volt Ilja Sablinszkij, az Orosz Föderáció elnöke melletti emberjogi tanács tagja csúcs-visszafogottsága a megátalkodott banderista kijevi dicsőítése kapcsán.

Úgy látszott, hogy a műsor vezetője éppen csak nem fogóval húzta ki belőle a szégyenletes ténynek legalább többé-kevésbé artikulált értékelését. Mitől ez a hirtelen „tolerancia”? Az én változatom a válaszra:

Vatutyin sztálini tábornok volt, és tudjuk, hogy a Sablinszkijhoz hasonlók számára nincs különbség Sztálin és Hitler között. Nincs hát különösebb ok a felháborodásra a sugárút nevének cseréje miatt Vatutyinéről a hitlerista Suhevicsére.

Igen, ez nem váltott ki viharos tiltakozást az oroszországi liberális publikumból. Egészen más háborítja fel azt ezekben a napokban. Ismeretes, hogy a moszkvai jogi egyetemen egy Sztálin-emléktábla3 helyreállítását határozták el, és a Levada Központ felmérése szerint Sztálint a történelem legkiemelkedőbb személyiségének ismerték el. Kit?! A fasizmust legyőző ország vezetőjét? Ne merjék!

Kozsemjako Viktor

(Ford. Szende Gy.)

1 Nyezalezsnaja - ukránul független, az orosz sajtóban nem ritkán, gúnyosan így nevezik Ukrajnát.

2 A fordító megjegyzése: Ez nem igaz; még a lengyel vezetés is elítéli Bandera és Suhevics dicsőítését.

3 A fordító megjegyzése: Az emléktábla szövege: „Itt mondott beszédet 1924 júniusában, az OKP XIII. kongresszusa után Joszif Visszarionovics Sztálin”

Add comment


Security code
Refresh