The New York Times, 2017. május 22.

dolgozok
Az Egyesült Államokban ma 30 millió dolgozónak van versenyt kizáró munkaszerződése Andrew Caballero/Agence France-Presse — Getty Images

Az amerikai konzervatívok szeretnek a szabadságról beszélni. Milton Friedman híres kapitalistabarát könyvének és TV-sorozatainak a címe “Szabadon választani” volt. És a Házban az Obamacare teljes lebontására törekvő keményvonalasok Szabadság Bizottságnak nevezik magukat.

Nos, miért ne? Végül is, Amerika egy nyílt társadalom, amelyben mindenki szabadon választhatja meg, hol dolgozzon és hogyan éljen.

Mindenki, kivéve a 30 millió dolgozót, akiknek most a versenyt kizáró munkaszerződésük1 van, akik a jelenlegi állásuk megszüntetése esetén nem alkalmazhatóvá válhatnak; az 52 millió “korábban fennálló állapotú” (pre-existing condition) amerikait, aki gyakorlatilag képtelen lesz egyéni egészségbiztosítást venni, és így a jelenlegi munkáltatójához kötik, ha a Szabadság Bizottság akarata érvényesül, és az amerikaiak azon millióit, akiket súlyos egyetemi és egyéb adósságok terhelnek.

A valóság az, hogy az amerikaiak, különösen az amerikai dolgozók nem érzik magukat annyira szabadnak. A Gallup World Survey sok ország lakóit kérdezi, hogy úgy érzik-e “szabadon választhatnak az életük kérdéseiben”; az USA ebben nem látszik túl jónak, különösen az erős szociális biztonsági hálójú európai országok nagy szabadsági fokához hasonlítva.

És jó okunk van azt gondolni, hogy az idő múltával kevésbé szabadok leszünk.

Beszéljünk először azokról a noncompete szerződésekről, amelyek nemrég egy lesújtó cikk tárgyai voltak a The Timesban (utolsó egy sorozatban), meg az Obama-kormány egy jelentéséről, amely korlátozni akarta ezt a gyakorlatot.

A noncompete szerződéseket eredetileg a gyártási titkok védelmére szánták, és így elősegítették volna az innovációt és a befektetéseket a szakképzésbe. Tegyük fel, hogy egy társaság, amely egy jobb egérfogót próbál kidolgozni, felvesz egy új egérfogó mérnököt. Az ő munkaszerződése nagyon is tartalmazhat olyan cikkelyt, amely meggátolja, hogy néhány hónap múlva kilépjen és elfoglaljon egy állást a rivális cégnél, mivel döntő, házon belüli információt vihetne magával. És ez teljesen ésszerű.

Most azonban majd minden ötödik amerikai foglalkoztatott tárgya valamilyen noncompete cikkelynek. Nem lehet ennyi dolgozó értékes szakmai titkok tulajdonosa, különösen akkor, amikor ezek közül sok viszonylag gyengén fizetett állásban van. Például, látványos eset Jimmy John’s-é, egy szendvicsláncé, amely alapjában azt próbálja tiltani, hogy a korábbi engedélyesei más szendvicskészítőknél dolgozzanak.

Ezen felül, a cikkelyek feltételeit gyakran nevetségesen szélesen határozzák meg. Olyan, mintha a mi hipotetikus egérfogó mérnökünket eltiltanák attól, hogy munkát keressen bármely más gyártó cégnél, vagy bármely, az ő műszaki felkészültségét felhasználó foglalkozásban.

Más szóval a noncompete cikkelyek sok esetben kevésbé szólnak szakmai titkokról, mint amennyire a jelenlegi munkáltatóikhoz kötik a dolgozókat, akik így nem tudnak jobb bérekért tárgyalni vagy távozni jobb állások kedvéért.

Nem szabad ennek történnie Amerikában, és igazat szólva, egyes politikusok mindkét pártban szólnak is a változás szükségességéről (noha kevesen várják, hogy a Trump-kormány követni fogja az Obama-kormány reformkészségét). A dolgozók hanyatló szabadságának van azonban egy másik aspektusa is, amely nagyon egypárti téma: ez az egészségügy.

2014-ig alapjában csak egy módja volt annak, hogy 65 évesnél fiatalabb, korábbi betegségben (“pre-existing condition”) szenvedő amerikaiak egészségbiztosításhoz jussanak: olyan munkáltatót találni, aki (amely) kész fedezetet nyújtani. Egyes munkáltatók ténylegesen készek voltak erre. Miért? Mert ennek nagy adózási előnyei voltak – a biztosítási díjak nem számítanak adózó jövedelemnek – de ezek az előnyök csak akkor érvényesíthetők, ha a munkáltatói rend minden foglalkoztatottnak ugyanolyan fedezetet kínál, tekintet nélkül a kórtörténetére.

De, ha állást akarsz változtatni, vagy saját vállalkozásba kezdeni? Túl rossz: alapjában elakadsz (és nem kevés ilyen helyzetű embert ismerek).

Aztán hatályba lépett az Obamacare, amely megengedhető költségű (“affordable”) gondozást garantált még a korábbi betegségűeknek is. Ez hatalmas mértékben felszabadító változás volt milliók számára. Még, ha nem is használta ki valaki azonnal az új program előnyét saját biztosítás megkötésére, tény volt, hogy ezt megtehette.

De lehet, hogy nem sokáig. A Trumpcare – az amerikai egészségbiztosítási törvény – drasztikusan csökkenteni fogja a korábbi betegségű amerikaiak védelmét. És még ha ebből a tervezetből sosem lesz is törvény, a Trump-kormány hatékonyan szabotálja az egyéni biztosítás piacait, így sok esetben azoknak az amerikaiaknak, akik elvesztik a munkáltatói fedezetet, nem lesz hová fordulni – ami viszont azokat, akiknek van ilyen fedezetük, a jelenlegi munkáltatójukhoz köti.

Csak kis túlzással, az mondható, hogy a dolgozók Amerikában, állítólag a szabadok földjén, valójában a jobbágyság felé vezető úton kúsznak, a vállalati munkáltatók igájába fogva, mint az orosz parasztokat kötötték valaha az uraik földjéhez. És azok lökdösik őket erre az útra, akik a leghangosabban kiáltják: „szabadság“.

(Ford. Szende Gy.)

1 Általában, a versenyt kizáró szerződés (non-compete agreement) tartalmazza, hogy az alkalmazott az alkalmazásának megszűnése után hat hónaptól két évig terjedő időszakban nem dolgozhat ugyanabban az iparágban és versenytárs cégeknél.

Add comment


Security code
Refresh