inosmi.ru, 2017. 05. 20.

Nana Jakovenko
© Nana Jakovenko

Ilyen váratlan címmel jelent meg cikk az Economistben, amelyet, mint ismeretes Nagy Britannia egyik legkonzervatívabb kiadványának tartanak.

Ezen felül, a szerzők alcímben ezt írják: „A Munkáspárt vezetőinek igazuk van: a mai politikusoknak van mit tanulniuk Karl Marxtól”.

Angliában emberemlékezet óta nem hivatalos szabály, hogy a választások előtti vitákban a résztvevők nem hivatkoznak nagy gondolkodókra. De íme, május 7.-én ezt a hagyományt először sértette meg a labouristák pénzügyi „árnyékminisztere”, John McDonnell, aki beszédében nem olyas valakit említett meg, akit Nagy Britanniában hagyományosan tisztelnek, hanem magát Karl Marxot, figyelembe véve, hogy a „Kapital” – ennek a közgazdász-filozófusnak a fő műve – ma sok mindenre taníthat. Ezen felül már másnap Marxot „nagy közgazdásznak” nevezte a Labour vezetője, Jeremy Corbyn.

A brit sajtóban az érzelmek hulláma hömpölygött. A The Daily Telegraph nagyon lenézően “Marx testvéreknek” titulálta McDonnellt és Corbynt. A The Daily Mail a kommunizmus véres történetére emlékeztette az olvasóit. Még a brit pénzügyminiszter első helyettese, David Gauke sem állta meg, hogy ne tegyen nyilvános nyilatkozatot, és óvjon a „labourista marxista vezetők” terveitől Nagy Britanniát „szélső baloldali kísérlet” tárgyává tenni. Az ő véleménye szerint Marx okoskodásai „értelmetlenek”.

Volt azonban Nagy Britanniában más reakció is. Így, a The Economist szakértői úgy tartják, hogy McDonnellnek igaza van: a briteknek valóban van mit tanulniuk Marxtól. A cikk szerzői így érvelnek: Mindaz, amiről Marx beszélt, napról napra inkább megfelelni látszik a valóságnak. Az elmélete azon a gondolaton alapul, hogy a tőkések osztálya nem az anyagi javak termelőiből áll, hanem élősdiekből; azokból, akik mások munkájának az eredményeit sajátítják el és sajátjuknak állítják be. Nem ismerte el az irányítók szerepét a munka termelékenységének növelésében. A brit szakértők azt mondják: ma már nyilvánvaló, hogy a brit üzleti talajon valóban élősködés virágzik. Az 1980-as években a legnagyobb vállalatok százainak a vezetői átlagosan 25-ször annyit kerestek, mint a bérért dolgozó alkalmazottaik. 2016-ban már 130-szor annyit kerestek. A mértéktelen béreik mellett szolid nyugdíjakat kapnak, hozzáférést a magán orvosi intézményekhez, „arany kézfogásokhoz” és „arany ejtőernyőkhöz”.

Ezt a fényűzést próbálván igazolni, azt mondják, hogy minden árunak megvan a maga ára: a társaságok azt állítják, hogy a felső menedzsereiket a nyílt piacon találják meg és a munkájukat a minőségének megfelelően fizetik. A szakértők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a tények ennek az ellenkezőjét tanúsítják. A cégek vezérigazgatóinak a többségét egyáltalán nem kívülről jöttek képezik. A karrierjüket ők a „saját” társaságukban építették, a szolgálati létrán felemelkedve. 2000 és 2008 között az általános FTSE tőzsdeindex 30%-ot esett, de a vállalatok által a vezetőiknek kifizetett összeg 80%-kal nőtt. John Kenneth Galbraith egyszer őszintén mondta: “A nagy társaságok igazgatóinak a bére nem az eredményeik piaci jutalma. Gyakran ez csak az önmaguk iránti baráti érzelmeik megjelenése”. A brit vállalati közeg, maguknak a briteknek a véleménye szerint, még álnokabb: a vezérigazgatók részesei egymás vállalati vezetőségeinek és az ilyen „szívességek” ravasz cseréjében vesznek részt.

A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy ma a politikában is megszokott jelenséggé vált az élősködés. A politikusok az állami szolgálatban szerzett hosszú tapasztalatukat egyszerűen jövedelemforrássá alakítják: távozásuk után erdészekből vadorzókká lesznek, lobbizva a minisztériumokat, amelyeket valamikor vezettek; konzultálva vállalatokat, amelyek tevékenységét valaha szabályozták, és közhelyekkel teli beszédeket mondva őrületes pénzekért. A cikk szerzői emlékeztetnek rá, hogy Tony Blair a visszavonulása után bankárok és harmadikvilág-beli diktátorok konzultálásából gazdagodott meg. George Osborne volt pénzügyminiszter sem szalasztja el a hasznot: több mint 650 ezer GBP-t (840 ezer USD) keres heti egy napot dolgozva a Black Rock befektetési társaságnál, tízezreket kap egy-egy beszédéért, sőt most az Evening Standard londoni újság szerkesztője lett.

Marx azt jósolta, hogy a fejlődése során a kapitalizmus egyre koncentráltabbá lesz. A tőzsdén jegyzett társaságok száma csökkent, holott a bevételeik történelmi maximumot értek el. A koncentráció különösen szembeötlő a gazdaság vezető szektoraiban. Nagy Britanniában a Google a kereső rendszerek forgalmának a 85%-át kontrollálja. Meg kell állapítani, hogy megvalósulnak Marx prognózisai arról is, hogy a kapitalizmus körülményei között egyre nagyobb lesz a pénzügyi szektor befolyása, és az ennek során egyrészt mind felelőtlenebbé válik, másrészt pedig sebezhetőbbé a válságjelenségekkel szemben.

A The Economist szakértői egy másik kényelmetlen kérdést is feltesznek: mi a helyzet Marx legnevezetesebb prognózisával arról, hogy a kapitalizmus elkerülhetetlenül a munkásosztály elnyomorodásához vezet, még akkor is, ha szuper jövedelmeket hoz a gazdagoknak? Az elemzők megjegyzik, hogy persze, a felszínen az „elnyomorodás” kifejezés aligha alkalmazható a szegények helyzetére ott, ahol létezik szociális védelmi rendszer és minimálbér. A szakértők véleménye szerint azonban egész sor világosan kifejeződő tendencia valóban nyugtalanító. Nagy Britanniában az átlagbér szintje alacsonyabb, mint a 2008-as válság előtti volt. És ez a helyzet a brit szakértők szerint valószínűleg a legközelebbi években sem fog változni. Az Uber-gazdaság fejlődése azzal fenyeget, hogy az emberek milliói maradnak állandó munka nélkül és alkalmi keresetektől való függőségbe kerülnek.

A szakértők úgy vélik, hogy a probléma Marxszal nem abban áll, hogy az elmélete értelmetlen lenne, mint Gauke feltételezi, hanem abban, hogy az általa javasolt gyógyszer sokkal rosszabb a betegségnél, amelynek a gyógyítására hivatott. És a probléma Corbynnal és McDonnell-el sem az, hogy tanultak valamit Marxtól, hanem az, hogy egyetlen tanulságot sem vontak le az utóbbi száz év történelméből. McDonnell nemcsak Marx fanatikusa, hanem Vlagyimir Leniné és Lev Trockijé is. Corbyn Fidel Castrot „a társadalmi igazságosság bajnokának” nevezi. A labouristák választás előtti manifesztuma feltámasztja a valamikor elfelejtett terveket a termelés újra államosítására és a szakszervezetek lehetőségeinek bővítésére a munkáltatókkal folytatott tárgyalásokban.

A The Economist cikkének a szerzői szerint az a tény, hogy a Munkáspárt vezetői nem tudnak megbékélni az újjal, csak növeli a konzervatívok győzelmi esélyeit. Véleményük szerint azonban a torik hibát követhetnek el ignorálva Marx tanulságait. Emlékeztetnek egy másik forradalmár, Trockij szavaira: „Lehet, hogy önöket nem érdekli a dialektika, de a dialektikát érdeklik önök”. Hiszen a pénzügyi válság már demonstrálta, hogy a gazdasági rendszer ijesztően sebezhető. A Brexit győzelme azt mutatta, hogy az emberek milliói mélyen elégedetlenek a status quoval.

A The Economist azt írja, hogy a brit rendszer zsenialitása mindig a képességében állt reformálnia magát, és éppen ez védte az országot a társadalmi megrázkódtatásoktól. A szerzők szerint a súlyos „reformálás” szó alatt valami nagyobbat és mélyebbet kell érteni annál, amit például a múlt héten javasoltak a konzervatívok. A torik szerint most egyszerűen rögzíteni kell a villamos energia árait és ez úgymond megteszi a szükséges hatást. A brit szakértők azonban másként fogadták ezt az újdonságot és a konzervatívok terveit „butaságként” jellemezték, mivel ez a lépés „gátolni fogja a befektetéseket és az árak növekedéséhez vezet”.

Szerintük komoly stratégiáról és szerkezeti átalakításokról kell beszélni. Az elemzők meggyőződése, hogy mindenek előtt szigorú ellenőrzés alá kell vonni a monopóliumok képződését. Ehhez modernizálni kell a brit trösztellenes törvénykezést, figyelembe véve, hogy a jelen legértékesebb erőforrása az információ. Ma teljesen nyilvánvaló, hogy a hálózati előny hatása hatalmas fölényt ad a társaságoknak. Régen ideje véget vetni a top menedzserek „bérzsarolásának”. Párhuzamosan bővíteni kell a részvényesek hatásköreit. És végül fontos bezárni a „forgóajtót” a politika és az üzlet között. A legjobb módszer nem válni Marx következő áldozatává: kezdeni őt komolyan venni.

Igaz, a kérdés csak az, hogy ez sikerül-e.

(Ford. Szende Gy.)

Add comment


Security code
Refresh