The Guardian, 2017. május 10.

Az állítások, hogy a miniszterelnök tervében az energiaárak korlátozásáról van valami “marxista”, azt mutatják, hogy egy intellektuálisan halott zónában élünk.

Marx
Karl Marx Berlinben. Megváltoztatta az egész világ politikai irányát. Fotó: Johannes Eisele / AFP / Getty

Hölgyeim és uraim, ideje megmarkolni a tulajdonukban lévő gyöngysorokat, mert az árnyékkancellár John McDonnell elég arcátlan volt beismerni – nem kevesebb, mint élő TV-adásban – hogy sok tanulni való van Karl Marxtól. A McDonnell megjegyzései által elszabadított, elszörnyedt reakcióból ítélve azt hinnénk, hogy ő egy szovjet tankon hajtott be a BBC stúdióiba, azt kiáltva: “Halál a burzsoáziára!”

És ez persze nem fejeződik be McDonnellel. Amikor Jeremy Corbynt megkérdezték, hogy hatottak-e rá Marx eszméi, ő azt mondta, hogy “minden nagy közgazdász hat az egész gondolkodásunkra”. És persze, amikor Ed Miliband volt a Labour párt vezetője, egy rettenthetetlen riporter a Daily Mailtől teljesen a “vörösök az ágy alatt” üzemmódba kapcsolt attól, hogy Ralph Miliband, a marxista egyetemi ember (Ed apja) könyvekben már olvasható eszméit kinyomtatták. A Pulitzer-díj tanácsától még egy szó sem hangzott el, de ez biztosan csak idő kérdése.

Ha ebből a komédiából következtetni lehet valamire, a tiszteletet érdemlő álláspont az kell legyen, hogy Marx eszméi elavultak és veszélyesek, és úgy kell tennünk, mintha sosem léteztek volna. De ha elhagyjuk az ifjúsági intellektuális halálzónát, amely egyelőre a főáramú (mainstream) politikai párbeszédnek nevezi magát, észrevehetjük a szerepet, amelyet az írásai játszottak az egész világ politikai irányának megfordításában.

Egyetértünk vele vagy sem, a gondolatának egyedülálló hatása volt nemcsak a politikára, a filozófiára és a gazdaságtanra, de a művészetre, és a médiabírálatra, az antropológiára, a szociológiára, a teológiára és a nyelvészetre is. Figyelmen kívül hagyni Marx hatását a modern társadalomra olyan, mint azt mondani, hogy Shakespeare-nek nincs jelentősége az angol irodalomra nézve, vagy a biológusoknak szégyellniük kell Darwin olvasását. Csak a modern politika felületes arénájában tűrnek el ilyen idiotizmust.

Tény, hogy nem érthetjük meg a kapitalizmust Marx átgondolása nélkül, és talán ezért szavazták őt 1999-ben, egy BBC-felmérésben az évezred legbefolyásosabb gondolkodójának. Marx fontossága abból a tényből következik, hogy ő nem csak az első volt a kapitalizmus tényleges működése valóban teljes megértésében, de az elemzése adta az embereknek a változtatáshoz szükséges eszközöket is. És amíg az uralkodó osztályt nem döntötték meg, vagy a magántulajdont nem szüntették meg, addig is sok javaslata – éppen oly radikálisak, mint amikor leírta azokat – ma is megfelel a józan észnek. Ilyen az ingyenes oktatás, a gyermekmunka kiküszöbölése, a progresszív jövedelemadó, a nemzeti bank, a város és a falu közti szakadék megszüntetése. Mit kellene tennie John McDonnellnek: gyorsan megígérnie a gyermekmunka visszaállítását, bizonyítandó, hogy ő nem marxista?

Úgy vélem, e pontban kell rámutatnom, hogy Theresa May csak azt jelentette be, hogy be akarja vezetni az energiaárak szabályozását. Az árszabályozás a szovjet gazdasági tervezés kulcsfontosságú része. Ed Miliband ugyanezt javasolta, amikor ő volt a Labour vezetője. Erre David Cameron azonnal azzal a váddal felelt, hogy ő (Miliband) egy marxista világban él. Ez olyasvalami, amit akkor a brit sajtó Joseph McCarthy divíziója lelkesen visszhangzott.

De én nem fogok arra utalni, hogy May titokban marxista lenne, mert az egyetlen, ennél a következtetésnél is ostobább dolog olyan politikai diskurzus lenne, amely egyedül az ellenfél vádolásából áll, azzal, hogy kommunistább nálad.

Ehelyett beszéljünk arról a tényről, hogy a brit bérek egy évtizede stagnálnak. Ez a tény késztette Paul Johnsont, a Fiskális Vizsgálatok Intézetének az igazgatóját a kommentárra: “Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire rendkívüli és borzasztó ez.” Beszéljünk arról a tényről, hogy a globális jövedelem növekvő része kerül most inkább földesurakhoz és háztulajdonosokhoz, mint a bérből élőkhöz. Beszéljünk arról a tényről, hogy a nyomorgó brit embereknek több mint a fele dolgozó háztartásokban él.

A munka és a tőke közti egyensúlynak ez a figyelemre méltó hiánya az alapvető probléma, amelynek megoldásra törekszik Marx az írásában. A munkásoknak javasolt megoldása az volt, hogy szerveződjenek osztállyá, döntsék meg az uraikat és vegyék kezükbe az irányítást. Ezért nem nehéz belátni, miért vált különös gyűlölet tárgyává a közvitákban. Üdvözlik a politikai szereplők és az országos lapok rágalmait minden alkalommal a neve említésekor. De Marxnak igaza volt abban, hogy a kapitalizmus nem a sokak javára működik. És ezt a kényelmetlen tényt nem lehet egyszerűen elhessegetni.

(Ford. Szende Gy.)

Add comment


Security code
Refresh