New York Times, 2017. márc. 13.

 bacevich master768
Scott Menchin

BOSTON — Emlékeznek Afganisztánra? A valaha is leghosszabb háborúra az amerikai történelemben? Háborúk esetén nekünk, amerikaiaknak szelektív a memóriánk. A 2001 októberében kezdődött afgán háború rászolgált a megkülönböztetésre: már elfelejtették, miközben még folyik.

Trump elnök beiktatási beszéde nem említette Afganisztánt, és a Kongresszus múlt havi ülésszakán tett észrevételei sem. Az új főparancsnok számára az ottani háború a legjobb esetben egy elkésett, utólagos gondolat, feltéve, hogy egyáltalán gondolkodott róla.

Hasonló attitűd uralkodik a Kapitóliumi Dombon. A kongresszusi felügyelet formálissá vált. A múlt héten Joseph Votel, a Központi Parancsnokság vezetője azt mondta a Kongresszusnak, hogy a Pentagonnak valószínűnek több katonára lesz szüksége Afganisztánban. Ez a nyilatkozat meglepni látszott a politikusokat és az újságírókat, de régi hír volt mindenkinek, aki figyelt a konfliktusra.

És ez a probléma. Nem látszik úgy, mintha bárki is figyelne. James Mattis védelmi miniszteri jelölési meghallgatásán Afganisztán alig merült fel. Igaz, Mr. Mattis elismerte, hogy “országunk még hadban áll Afganisztánban,” bár a háború kilátásait nem értékelte. Válaszul John McCain szenátor, a Fegyveres Erők Bizottság elnöke megjegyzésére, hogy “Afganisztánban komoly bajban vagyunk,” Mr. Mattis csak elismerte, hogy a Talibán “erodálta a sikereink egy részét.”

Ez volt. Tovább semmi. A bizottság más tagjai, republikánusok és demokraták, égetőbb gondokra összpontosítottak, így törekedtek Mr. Mattist arra indítani, hogy vigyen katonai programokat és intézményeket a saját államukba.

A katonai vezetés rászolgál némi vádra. Röviddel Mr. Mattis meghallgatása után, John Nicholson tábornok, az afgán küldetés felett elnöklő amerikai parancsnokok hosszú sorában a legutóbbi, Washingtonba érkezett, hogy jelentést adjon annak haladásáról. Beismerve a konfliktus holtpontra jutását, Nicholson tábornok makacsul kitartott a mellett, hogy ez olyan “holtpont, amelyben az egyensúly a kormánynak kedvez.” Gondosan kerülve az olyan kifejezéseket, mint a “győzelem” vagy “nyerni”, úgy írta le a stratégiáját, mint “kitartani-harcolni-szétzúzni.” Nem vállalkozott azt találgatni, hogy mikor fejeződhet be a háború.

Mindez annak ellenére történik, amivé a konfliktus vált Afganisztánban. A valóságot megvilágítja a Védelmi Minisztérium afgán rekonstrukciós különleges főfelügyelőjének egy nem régi jelentése.

Annak ellenére, hogy 2001 óta több mint háromnegyed billió (1012) USD-t fordítottak Afganisztánra, az afgán biztonsági erőket továbbra is az inflált zsoldok problémája terheli, helyi parancsnokokkal, akik az amerikaiak által nyújtott eszközöket zsebre teszik, hogy nem létező katonákat fizessenek; a jelentés szerint: “A ‘kísértetkatonák’ mellett a harcoló katonák száma csak töredéke annak, ami a harchoz szükséges.”

Folytatódik a nagymérvű korrupció. Afganisztán a nemzetközi sorolásokban a végétől számítva a harmadik, csak Szomália és Észak Korea előtt. Az inflációra korrigálva, az Afganisztán rekonstrukciójára fordított amerikai kiadás most felülmúlja a Marshall-terv keretében egész Nyugat Európa újjáépítésére fordított összeget. A túlélés bármilyen reményéhez, a belátható jövőben az afgán kormány közel teljes függőségben marad a külső támogatástól.

És a dolgok romlanak. Noha az Egyesült Államok 70 milliárd USD-t fektetett be az afgán biztonsági erők újjáépítésébe, az ország körzeteinek csak 63 százaléka áll kormányzati ellenőrzés alatt, a múlt évben a Talibán jelentős területet szerzett. Noha az USA 8,5 milliárd USD-t költött Afganisztánban a kábítószerek elleni harcra, az ópium ottani termelése minden idők rekordját éri el.

Az utolsó 15 évben ezért közel 2400 amerikai katona halt meg, és több mint 20000 sebesült meg.

Mit kell gondolnunk a szakadékról a kifejtett erőfeszítés és az elért eredmények között? Miért, hogy az egyre ritkább alkalmakkor, amikor Afganisztánt észreveszik, inkább féligazságok és csűrés-csavarás uralkodik, mint kemény értékelés? Miért nem törődik már Washington az afgán háborúval?

A válasz, nekem úgy tűnik, ez: Ami a költségvetési hiányokat, vagy fegyverbeszerzési túlköltekezést illeti, a nemzetbiztonsági apparátus tagjai – választott és kinevezett hivatalnokok, magas rangú katonatisztek és más politikai bennfentesek – a háborút mint normális állapotot fogadják el.

Valamikor a háború elkerülése nemzeti prioritás volt. Amikor a háború elkerülhetetlennek bizonyult, a cél a konfliktus befejezése volt a lehető leggyorsabban, kedvező feltételekkel.

Ezek az elvek már nem érvényesek. A háború állandó törekvéssé vált, az elvárások megváltoztak. Washingtonban a háború tolerálható lett, vállalkozássá, amelyet inkább menedzselni kell, mint a lehető leggyorsabban befejezni. Mint más nagy léptékű kormányprojektek, a háború most médiumként szolgál, amelyen át kedvezményeket adományoznak, nagyságot osztanak és ambíciókat elégítenek ki.

Aggasztó kilátás, hogy egy napon, egy sértődési rohamában, a mi impulzív főparancsnokunk valamilyen új háborút kezd. Az, hogy sem Trump elnököt, sem senki mást Washingtonban nem látszik zavarni, hogy a háborúk örökössé kezdenek válni, több mint aggasztó.

(Ford. Szende Gy.)

Add comment


Security code
Refresh