nyomorszeleblog.hvg.hu, 2017. január 21.

Ritok NoraSokat gondolkodom azon, vajon milyen hangsúlyokkal döntenek szociális kérdésekben a döntéshozók? Mondjuk, hogy valami krízishelyzet, mint pl. most az extrém hideg, vagy az influenzajárvány szerepel-e az intézkedések között? A héten olvastam a megyei lapban a polgármesterek beszámolóját, hogy a szociális tűzifa programjában a kért támogatásnál jóval kevesebbet kaptak, csak egy-két hétre oldja meg a fűtésgondokat. Most újra mínusz 10 fok alatt van a hőmérséklet, és sokaknál nincs elég tüzelő. Sőt, van, ahol helyi rendelet alapján csak az kaphat a tüzelőből, akinek nincs köztartozása... ha nem fizette a kukadíjat, nincs fa.

Hála a támogatóknak, mi sokaknak segítünk, de nem tudunk eleget. Nyilván előre vesszük azokat, akikkel kapcsolatban vagyunk, az új segítségkérőkhöz elmegyünk, megnézzük őket, és segítünk, de nem jut el hozzánk mindenki. És azt hiszem, segíteni sem bírnánk mindenkinek. Most, hogy péntekre ki kellett pakolnunk egy eddig használt raktárból, mert az épületrészt át kell adnunk, nagy kupac papírdobozt tettünk ki a kuka mellé. Egy óra múlva már nem volt sehol...

Az influenza? Sok a beteg gyerek, rengeteg recepttel keresnek minket. Van nap, mikor 30 recept is befut. Kapunk segítséget ebben is, de már alig győzzük... és mi van máshol, ahol nincs civil segítség? Vajon miért nem lehet ilyen időszakra központi segítséget szervezni? Oldják meg az önkormányzatok? A krízishelyzetek jellemzői, hogy azonnali segítséget igényelnek. Ám a protokoll, a kérelmek beadása, a bizottsági ülések összehívása, a jegyzőkönyvek, határozatok, stb. már időben is lehetetlenné teszik az azonnali segítségnyújtást, még, ha szándék lenne is a pár ezer forintra. Már, ahol egyáltalán bevállalja ezt az önkormányzat.

Ám most nem erről szeretnék írni, hanem a legszegényebbek lakhatásáról. Azokról, akiknek számára a CSOK értelmezhetetlen, mert nem nekik szól. Ami nem baj persze, nyilván kell állami segítség ott is, a bajom az, hogy nekik nem szól semmi. Ők nem tudnak hozzájutni sem támogatáshoz, sem szociális bérlakáshoz.A kis falvakban ezekből nem sokat találni. Lakik mindenki, ahol, és ahogy tud.

Sokat dolgoztunk már a velünk kapcsolatban levő családok lakhatási problémáinak megoldásán. Albérlethez jutásban is, feltételekben is. Legalizáltuk az áramfogyasztást, sok településen szereltettünk fel kártyás villanyórákat. Persze pár ház még mindig van, ahol nincs áram, a megoldást a tulajdonos megtalálása gátolja. Mert sok házban nem a tulajdonos lakik, és az „albérleti díj” sem neki megy, hanem valakinek, aki az üresen álló házra azt mondja, az övé, és úgy is viselkedik.

Megjavítottuk a kis faluban az életveszélyes házakat is. Javultak a házak fűtésben, bútorozásban, nyílászárókban. Adományokból oldunk meg mindent. Ennyit tudunk tenni. Persze voltak még álmaim...pl. hogy a tulajdonviszonyokat tisztázzuk. Vagy, hogy a vizet is beköttetjük majd valahogy a házakba. De ezek egyelőre lehetetlennek tűnnek. Bár, ha belegondolok, hogy a pottyantós wc-k voltak az első dolgok, amiket csináltattunk, sokra haladtunk.

És tulajdoni lap nélkül is lehet élni a házakban. Meg víz nélkül is, bár volt most, ahol az utcai kút is befagyott. Ami viszont a legtöbb gondot okozza, az új családok lakhatásának megoldása.

A kis parasztházban pl. tízen laknak. Három generáció, két helyiségben, és egy kis benyílóban. Most a nagylány terhes. A párja is ott él velük, nagykorúak mindketten. De ide, egy kisbaba? Hova teszik? Nyilván az lenne a normális, hogy az új család másik házba költözzön. De hova? És miből? A fiú szüleinél is próbálták, nem ment. A kör bezárult. Nincs több lehetőség.

A másik házban még rosszabb a helyzet. Itt is két helyiség van, a szülők mellett nyolc gyerek. A legidősebb lánynak már két kicsije van, azzal tizenkettő a létszám. Hamarosan megszületik neki a harmadik. Szinte egy időben szül majd a húgával, akinek az első lesz, ő is nagykorú már. A két kisbabával tizennégyen laknak majd a házban. Persze nem így tervezték az életüket, mindkét nagylánynak rosszul sikerült a kapcsolata, hazajöttek a szülőkhöz, hova is mentek volna? És élnek itt, együtt, tovább.

Esélytelenek megoldani a lakhatásukat. Építeni? Miből? A jövedelmük egy tartalék nélküli életre elég csupán, az is nélkülözéssel teli.

Sorolhatnám tovább a hasonló példákat. Hogy miért veszélyes ez így?

Mert az ilyen lakhatási körülmények között nem lehet a gyerekek normális fejlődését biztosítani. Felnőnek itt is a gyerekek, persze, a szüleik is felnőttek.... de ugyanabban a nyomorúságban, mint ők. Személyes tér nélkül, ott, ahol minden, egy-egy játék is nagyon gyorsan leamortizálódik, ott, ahol sosem készül házi feladat, ahol semmire sem mondhatja: ez az enyém, ahol mindig füstös lesz a ruha, ahol mindig lesznek élősködők, ahol egy ágyban tud csak aludni a többiekkel, ahol sosem mosnak fogat, ahol senki sem alszik pizsamában, ahol a cigaretta sodrását hamarabb tanulja meg, mint azt, hogy asztalnál is lehet enni. És zsigerileg beépül nála is minden. Az, hogy télen legfontosabb a fa, hogy a szappanoperát nézni a legjobb, hogy mi az a családi pótlék, mi a kamatos pénz, no meg, hogy a pénz kell, minden áron. De nem épül be a tanulás fontossága, a beszélgetés kultúrája, az olvasás, a munka értelme. Nem lesz megtapasztalás a normális lakhatásról, csak erről.

Az átörökített szocializációból adódó negatív hatásokat óriási mértékben felerősíti a lakhatási szegénység. Csak nézzük tehetetlenül az egyre növekvő létszámokat a házakban, a helyzet pedig reménytelen. Képtelenség bármit tenni, ha így maradnak, ennyien és ilyen körülmények között.

De úgy tűnik, az ő problémáik erősödése nem kerül fel a “Magyarország erősödik” szlogen mellé. Ők egy másik Magyarországon élnek.


Király Gábor: A rögök

Ha éltél már földbe vájt putriban,
s ettél a családdal lopott pörcöt,
elmondhatod, szerelmetes fiam,
meglelted, hol lakik az ördög.

Mikor a lányod lázasan köhög,
s hideg vized van gyógyszerek helyett,
s az oltárkép is szemedbe röhög,
nem kérded többé a miérteket.

Ha mit tegyél hogy élj, nem is tudod,
s mindeggyé válik feljön-é a Nap,
s kinek se kell, ha tested árulod,
és semmid sincs, mit elraboljanak,

mikor mögéd néz az, kivel beszélsz
annyira unja ócska életed,
akkor leszel csak eléggé merész
bicskával kérni ki a béredet.

Add comment


Security code
Refresh